Közérdekű információ: sajnos a videó már nem elérhető a Médiaklikk felületen. Igyekszem megszerezni. De ez ne tartson vissza attól, hogy elolvasd történetem :)

Az adás címe: Az öröm művészete. fogadjátok szeretettel és elfogadással.

Olykor-olykor előfordult a múltban, hogy azt kívántam, bárcsak érzéketlen lennék. Amikor annyira fájt a szomorúság, egyedüllét, a kilátástalanság, hogy megfordult a fejemben, jobb lenne inkább nem is érezni semmit, mert akkor nem fájhat. Viszont akkor boldog pillanat sem lenne. Csak a nagy semmi. Rossz lenne nem érezni. 

Úgy tűnik, mielőtt leszülettem a Földre, aláírtam egy szerződést, amiben az állt, hogy "Nagyon jól fogod érezni magad az életedben, de cserébe nagyon rosszul is kell érezned magad majd valamikor,így fair." Én akkor biztos nagy gondossággal átolvastam az apróbetűs részt (soseszoktam ;) és aláírtam :)

Nem bántam meg.

Büszke vagyok. Egy olyan csodának vagyok részese (trénerkedés a Profil Training-nél), amiben nem csak én fejlődöm nap mint nap és élhetek tartalmasabb életet, hanem részese lehetek valami olyan nagynak is, amivel mások is többek lehetnek. Ma közel 350-en akartak jobbak lenni és hozták el magukkal érdeklődésüket, lelkesedésüket, nyitottságukat, pozitív energiáikat és adtak nekünk visszacsatolást arra, hogy van értelme a munkáknak. Nem csak a magánéletben és egyén szintjén, hanem az üzleti életben is van erre igény. Hál' Isten már számos bevált szokással tudtak szolgálni előadóink, hogyan lehet a pozitív pszichológia tudományát a gyakorlatba átültetni legyen szó munkahelyről, iskolai oktatásról vagy egészségügyről. Köszönjük, hogy velünk vagytok és sűrűsödnek a követendő példák.

Az "Örülj velem" kezdeményezés az egyik ügyvezetőnk új ötlete, hogy mi is többször adjunk hangot örömeinknek, valamilyen fórumon osszuk meg és ünnepeljük meg gyakrabban egymás sikereit.

Én most ezt a fórumot választom: Büszke vagyok. Hálás vagyok. Örülök. Vidám vagyok. Szeretem, amit csinálok. Elégedett vagyok, hogy jó helyen, jó emberektől tanulok. Szokatlan, de nem találok most szavakat. Kivételesen néhány képben mondom inkább el. Kérlek, ti is örüljetek velem/velünk! :)

(u.i: Az utolsó képen Kata és én vagyunk munka közben. Béna kép, de ne tévesszen meg benneteket, élőben szépek voltunk és jól sikerült a workshop. :)))

Az utóbbi fél évben kaptam pár olyan visszajelzést (több embertől, egymástól függetlenül), ami nagyjából mind ugyanarra vonatkozott, de eddig nem tudtam velük mit kezdeni. Idézem (nem sorrendben, nem szó szerint, mindenkitől, vegyítve):

" Az nem lehet, hogy téged nem lehet kihozni a sodrodból. Ez nem valódi!"

" És ezen nem húztad fel magad? Mi vagy te, Buddha?"

" Olyan lekerekített vagy, a jóságos Domi. De ilyen nincs."

Múlt pénteken elérkezettnek tekintettem az időt egy kis kiborulásra :) Azt éreztem, hogy fáradt vagyok, bár nem értettem miért, hisz eleget sportoltam, aludtam, pihentem a héten. Mégis.

Aztán rájöttem, azt érzem, hogy az élet sok területén folyamatosan mozgatom ki magam a komfortzónámból. Nincs ezzel baj, sőt, ahogy manapság sok helyen van szó róla, ez fejleszt. Csak kimerítő néha.

Van az a mondás, hogy az élet nem fair. Kicsit helyesbítek, ahogy én eddig láttam:

Az élet nem mindig fair.

De ki mondja meg, mi a fair?

Az alábbi írásom augusztus 14-én íródott, de akkor csak facebookra került ki. A teljesség igényével ide is beteszem. A magány érzés hál' Isten most nem erős bennem. A kéz- és fejállás mániám viszont változatlan :) 

Az van, hogy mostanában többször tör rám a magány, mint szeretném vagy mint érzékelhető posztjaimból. Magam sem értem. Csupa jó dolog vesz körül, jó emberek, barátok, mosolyok, rengeteget nevetek nap mint nap. Tényleg őszintén hálás vagyok mindenért, amim van. De...

Egy élet fél év, pár hónap vagy akár egy nap alatt is fenekestül fel tud fordulni. Legalábbis amit én tapasztalok magammal és a hozzám közel állókkal kapcsolatban. Egyik nap még szomorkodom valami(k) miatt, másnap meg úgy ébredek, hogy jön pár hír és minden megváltozik. Régebben olyan helyzetekben, mikor magam alatt voltam, körberagasztgattam magam megerősítésekkel "stay strong" "keep the faith" és társai. Ma sincs ez másképp :) Vagyis annyiból igen, hogy most már egyetlen egy mondat elég, az általános NagyIgaz. ;) Hogy bízzak az életben. Pontosan azt hozza, ami a fejlődésemhez kell, épp amikor arra szükségem van. Én csak tegyem a dolgom, azt ami én vagyok, úgy, ahogy vagyok.

Az igazi példa az élet kifürkészhetetlenségére unokatesónk, Glóri. Máig nevetünk azon, hogy fél évvel ezelőtt miken dilemmáztunk, és ahhoz képest most hol tartunk. Belőle menyasszony, most szombaton pedig feleség lett. Hamarosan pedig anyuka is lesz. Mindez fél év műve. Hihetetlen. <3 

Az múlt hetem, szinte végig arról szólt, hogy nincs jó kedvem. Magányos voltam és éreztem, nem vagyok a helyemen. Mondaná a tudatos énem, hogy „Pedig pont ott vagy jól, ahol vagy”. Aha, persze. Csak ott most kényelmetlen, aggódásokkal, félelmekkel teli. Ezen a Balaton sem tudott segíteni, ez a csodálatos hely, a maga végtelen kékségével és csendjével. Az én fejemben csak a nyugtalanság kiabált szüntelen, és ebbe hagytam is magam kicsit belesüppedni. Az szokott nehéz lenni nekem, hogy ebben az állapotban ne csak azt lássam, hogy minden összedőlt és kilátástalan. De igyekeztem emlékezni, hogy ez átmeneti, egy folyamat, amiben most épp benne vagyok. Csak ilyenkor mégis hogyan legyek nyitott és vegyem észre az isteni gondviselés jeleit?? Mert azok amúgy ott vannak minden fűszálban, minden kedves szóban, baráti odafigyelésben, minden levegővételben, csak ilyenkor nem arra fókuszálunk.

Többször láttam ezt a videót és a napokban ismét előkerült egy beszélgetés során. Ezt jelnek vettem, hogy megosszam veletek is. Mert szuperhasznos ismeretnek tartom. Amy Cuddy amerikai szociálpszichológus előadása arról, hogy testbeszédünk hogyan képes befolyásolni állapotunkat, érzéseinket és ezen keresztül viselkedésünket.