A minap szembejött velem ez a kép és megihletett.

Egy nagyon szeretett családtagomnak szoktam azt mondani, hogyha tudná úgy látni magát és értékeit, ahogy én látom őt kívülről, akkor küzdőképesebb lenne, tele önbizalommal. Óriási tudás, rengeteg képesség van meg benne, számtalan élethelyzetben helytállt már, mégsem tudja magénak érezni azokat a tulajdonságokat. Ő mindig cicát festene magáról, viszont én néha cicát, számos esetben viszont egy oroszlánt festenék róla.

Legutóbbi céglátogatásom alkalmával egy ilyen poszterre lettem figyelmes a parkolóházban.

Nem kell sok ahhoz, hogy úgy érezzük, fontosak vagyunk, figyelnek ránk. Tévedés azt hinni, hogy csak vezetőink felelősek a munkahelyi jól-létért, kellemes légkörét. Mi, munkatársak is azok vagyunk!

Korán kelő vagyok, reggel járok edzeni. Ami annyit tesz, hogy 5:25-kor már a trolibuszon ülök. Hasonlóképp volt ez tegnap is. Általában bele vagyok feledkezve gondolataimba, de ezúttal az utat figyeltem, a buszsofőr manőverezéseit. Ugyan korán volt még, mégis út szélén álló, boltokba bepakoló kisteherautók álltak a trolibusz útjában, egy egész komoly akadálypályát alakítva ki. Mindig is csodáltam a buszsofőröket, ahogy érzik a busz elejét, oldalát, olyan helyeken is el mernek menni, ahol én a kis fiestámmal is be lennék sz@rva :)

Leszállás előtt a végállomáson elhatároztam, hogy beszélgetek a vezetővel kicsit, elmondom neki, mennyire ügyesen csinálja, amit csinál. Odamentem a fülkéhez és egy álmos női arc nézett fel rám. Először nem tudta mire vélni kedves szavaimat, azonban láthatóan nagyon jólesett neki. Majd leszálltam. Miközben távolodtam, annyit még sikerült meghallanom, ahogy hangosan és kedvesen ráköszön egy újonnan felszálló utasra.

Munkánknak köszönhetően sokfelé járunk/járok, rengeteg cég életébe tudunk/tudok betekinteni.

Amikor belépek valahova, érzem, hogy az emberek szeretnek-e ott dolgozni. Látom, hogy mennyire tartják a rendet, mennyire érzik magukénak a helyet. Hallom, ahogy a munkatársak egymáshoz szólnak. Nem kell sok idő és lesz egy benyomásom arról, milyen a cégkultúra.

Idén nyáron volt egy olyan érzésem, hogy a BKK csapást mért a budapesti tömegközlekedési társadalomra, hogy a 3as metró felújítása mellett a 4-6os villamost, valamint az 1es villamos vonalát is javították. Szeretek tömegközzel járni. De még jobban fogom majd szeretni, amikor elkezdünk kicsit jobban odafigyelni egymásra.

Lehet, hogy a tréneri hivatásom mellékhatása, hogy fejlesztő programokban gondolkozom még akkor is, amikor nem is a munkám kívánja meg. Sokat utazom busszal, metróval, vilivel, ami rengeteg lehetőséget biztosít arra, hogy megfigyeljek emberi viselkedéseket, köztük persze a sajátomat is. Megállapítottam, hogy szükségünk van továbbképzésre :)

Én egy igazán békés természet vagyok, de mostanában mégis rendesen fel tud bosszantani egy-két figyelmetlen, nemtörődöm utastársam. Ez alól persze én sem vagyok kivétel, akad olyan is, hogy én idegesítek valakit. Hiszen olyanok vagyunk mi emberek, hogy bele vagyunk feledkezve a saját gondjainkba, életünkbe, csak saját magunk érdekei a fontosak, így észre sem vesszük, amikor zavarunk másokat.

Gondoltam, amennyire lehet vicces formában megfogalmazom nektek észrevételeimet és hogy az én elméletem ("térképem") szerint, mi állhat azon viselkedés hátterében. Célom ezzel az, hogy felívjam a figyelmeteket, hátha ti is tudtok még jobb tömegközlekedők lenni, vagy pozitív attitűdötökkel, példamutatással tudjátok segíteni a változást.

Van, hogy seggre esem. Az életben és edzésen egyaránt. Ha fontos az "ügy", akkor újra nekiállok. Aztán sikerül.

Szívből ajánlom. Irány a Centrál Színház, menjetek és nézzétek meg a darabot! Pokorni Lia egyszemélyes előadása. Vagyis majdnem egyszemélyes. Ugyanis az este során nagyon sokszor bevonja a közönséget is, így egy interaktív, improvizációs előadássá válik, rengeteg érzelemmel, néha könnyekkel, de annál nagyobb nevetésekkel és aha élményekkel, hogy "Jéé, ebben a néha zavaros életben mégis mennyi csodálatos dolog van, amikért érdemes élni".

Már kétszer láttam. Első alkalommal épp nem voltam jó passzban és ez segített rajtam. Másodszorra pedig kollégáimmal mentünk el kicsit felfrissülni, némiképp kapcsolódóan a munkánkhoz és a pozitív pszichológiához.

Én, a nagy listagyáros, elkezdtem írni a saját listámat :) Már 491-nél tartok. Ebből osztok meg veletek párat. Célom ezzel az, hogy inspiráljalak benneteket és a ti fejetek is elkezdjen járni azon, mennyi apró, jó dolog van az életben, amit érdemes észrevenni, értékelni.

Hogy miért? Nagyon egyszerűen mondva: mert ezzel (is) tudjuk magunkat egészségben tartani. Igazán jelen lenni és közben pozitív érzésekkel töltekezni, ezáltal könnyebben átvészelni a nehéz időszakokat, amikor jönnek.

Nos, íme 100 dolog, amiért szerintem érdemes élni:

1) hangos, örömteli kacagás, amikor úgy elfogy a levegőd egy pillanatra, mert annyira nevetsz

2) a reggeli kávé illata, ami annyira átjárja a lakást, hogy a pizsamád is kávé illatú lesz tőle.

3) szenvedélyesen csókolózni

4) görögdinnye a nyári forróságban

5) amikor látogatók érkeznek hozzád a kórházba egy színes, héliumos léggömbbel

Ismét összegyűlt pár pasis történetem. Most nem a bénázásaimat írom le, de ezt is igyekeztem humorral fűszerezni :) Van olyan sztorim, ami internetes ismerkedéshez kapcsolódik, van, ami személyesen történt.

... eddigi éltem legnehezebb éve volt. De azt hiszem, tavaly tanultam a legtöbbet magamról.