Az a világ, amit megteremtesz.

:: grateful | I am ::

:: grateful | I am ::

Tömegközlekedési alapismeretek és etikett

Képzés MINDEN korosztálynak

2018. szeptember 14. - Szánti Dominika

book-en_1.pngIdén nyáron volt egy olyan érzésem, hogy a BKK csapást mért a budapesti tömegközlekedési társadalomra, hogy a 3as metró felújítása mellett a 4-6os villamost, valamint az 1es villamos vonalát is javították. Szeretek tömegközzel járni. De még jobban fogom majd szeretni, amikor elkezdünk kicsit jobban odafigyelni egymásra.

Lehet, hogy a tréneri hivatásom mellékhatása, hogy fejlesztő programokban gondolkozom még akkor is, amikor nem is a munkám kívánja meg. Sokat utazom busszal, metróval, vilivel, ami rengeteg lehetőséget biztosít arra, hogy megfigyeljek emberi viselkedéseket, köztük persze a sajátomat is. Megállapítottam, hogy szükségünk van továbbképzésre :)

Én egy igazán békés természet vagyok, de mostanában mégis rendesen fel tud bosszantani egy-két figyelmetlen, nemtörődöm utastársam. Ez alól persze én sem vagyok kivétel, akad olyan is, hogy én idegesítek valakit. Hiszen olyanok vagyunk mi emberek, hogy bele vagyunk feledkezve a saját gondjainkba, életünkbe, csak saját magunk érdekei a fontosak, így észre sem vesszük, amikor zavarunk másokat.

Gondoltam, amennyire lehet vicces formában megfogalmazom nektek észrevételeimet és hogy az én elméletem ("térképem") szerint, mi állhat azon viselkedés hátterében. Célom ezzel az, hogy felívjam a figyelmeteket, hátha ti is tudtok még jobb tömegközlekedők lenni, vagy pozitív attitűdötökkel, példamutatással tudjátok segíteni a változást.

Szóval tömegközlekedési alapismeretek és etikett tantárgy

Elméleti képzés és 5 órás gyakorlati oktatás (reggeli vagy esti csúcsidőszakban :)

Alapvetően általános iskolai tananyag, de bérletigazolvány kiváltása mellé felnőttek számára is kötelező :)

Részvétel: díjmentes

Témái:

- Hogyan menjünk beljebb az ajtótól felszállás után?

Megfigyelés: Evolúciósan úgy vagyunk bekötve, hogy résen legyünk és a veszélyekre gyorsan tudjunk reagálni. Elméletem szerint a 21. század egyik óriási veszélye számunkra, hogy fennmaradunk a járművön, ezért nem megyünk beljebb. :) Van aki csak 3-4 megálló múlva fog leszállni, de már most készül arra, hogy akkor mi lesz. Azért gondolom, hogy ez lehet az egyik oka, mert ez bennem is ugyanúgy megvan. Észreveszem magamon, hogy leszállás előtt elkezdek zizegni és van bennem egy pici para, hogy mi van akkor, ha pont nem tudok leszállni.

Az igazi kockázatvállalók azok, akik be mernek "furakodni" a belső helyekre (szándékosan írom, hogy furakodni, amilyen tekinteteket én néha kapok, ha bekéretőzöm az üres állóhelyekre...). Vagy még ennél is vakmerőbbek, akik a dupla ülések közül be mernek ülni a belsőre, ami azt eredményezheti, hogy több emberrel is kapcsolatba, netán konfliktusba kell keveredni, ha le akarnak szállni. Pedig konfliktus tapasztalataim szerint nem nagyon van. Azért én eddig még mindig le tudtam szállni. Igaz, ahhoz kommunikálnom kellett. De az megy :)

Ezzel kezdtem, mert egy nagyon fontos pont, ezzel találkozom a legtöbbet. Van hogy nem férek fel a járműre azbus_delhi2.jpg ajtóban álló tömeg miatt és látom, hogy belül meg pang a busz az állóhelyektől. Vagy lehet, hogy nekünk magyar közlekedőknek olyan busz kell, ami csak egy-egy soros üléssel rendelkezik oldalt, így középen nem kell egymáson áttuszakolnunk magunkat, amitől esetleg félünk, hogy konfliktust okozhat??? BKK, ha ezt olvasod, do something pls :))

Te hogy érezed magad amikor sietsz, de nem férsz fel a buszra? Kérlek, figyelje erre te is! Hidd el, mindannyian felférünk. És le is fogunk tudni szállni. :))) 

- Hogyan szálljunk le két lehetséges ajtó közül azon, amelyik esetében kevesebb emberen kell átverekedni magunkat?

Megfigyelés: 4-6os villamos, félig tömve. Úriember jobb kezéhez közel eső ajtónál alig állnak. Ennek ellenére, a másik irányba indul el, átvergődik néniken, bácsikon, majd leszáll. Vajon miért arra? Mert az kb 5 méterrel közelebb van, ahhoz az úthoz, amit majd folytatni szeretne leszállás után? Azért erre tippelek mint indok, mert néha én is azt tervezem, hogy hol érdemes majd leszállni/felszállni, mert az majd közelebb lesz ahhoz, amerre utána tovább megyek... Agyrém. Előre eltervezni mindent...

Szoktál előre felszállást/leszállást tervezni? Előtte nézz körül, merre a legjobb mindenki számára!

fun1.jpg- Hogyan adjuk át a helyet időseknek, betegeknek, kisgyerekeseknek, kismamáknak?

Megfigyelés: Bele vagyunk bújva a saját életünkbe, telefonunkba. Ne tegyük! Kicsit figyeljünk másokra, akiknek szükségük van rá. Olyan jó érzés előzékenynek lenni.

Te hogy éreznéd magad, ha törött karral ácsorognod kellene a villamoson, csak azért, mert senki észre sem veszi, hogy beteg vagy? Néha pillants fel, és segíts másokon!

- Hogyan csukjuk össze rollerünket?

Megfigyelés: Értem én, hogy te és a rollered még épp felfért, de szuper lenne, ha egy tömött metrón nem az foglalná a helyet.

- Hogyan vegyük le nagy táskánkat hátunkról? (amennyiben állunk)

Megfigyelés: Reggeli tömeg, hátizsákok a háton. Ebben tuti én is figyelmetlen vagyok. Pedig olyan jó helye van annak a táskának a lábunk között fogva. Így csomó ember fel tud még férni. 

- Hogyan tegyük az ölünkbe a táskánkat, szatyrunkat (amennyiben ülünk)

Megfigyelés: Utastársam leteszi maga mellé az ülésre szatyrát, táskáját. Emberek mennek el a hely mellett, ki rosszallóan, ki látszólag ügyet sem vetve erre. Van, aki le szeretne ülni, csak szólni nem mer. Abból indulok ki, hogy mi emberek néha figyelmetlenek vagyunk, észre sem vesszük, hogy ez zavarhatja a másikat. Különben is, ha zavarja, majd szól, nem? Aha, csak tudjátok, mi magyarok konfliktus kerülők vagyunk és inkább álldogálunk rosszallóan. Előbb tudunk megtanulni erre odafigyelni, mint a magyar társadalmat asszertív kommunikációra ösztönözni :)

Ismerős a helyzet? Hogy ott állsz, nem mersz szólni, de alig várod, hogy leülhess? Kérlek, te is ügyelj erre!

dfbdfbdfbdfbbfdbfdbfbbfsffgbvg.jpg

Most ennyi jutott eszembe. A sor nem teljes, de nem is baj. A tantárgy még alakulóban van, segíthettek nekem kidolgozni :) Biztosan van olyan, ami nekem nem is jut eszembe, de ti hozzátennétek. Olyan is, amivel én zavarok másokat, de nekem az egy vakfoltom, azt nem ismerem. Ha írtok még párat, lehet, magamra ismerek és én is tudok javítani :))

De egy a lényeg kedves utazók:

Igen, tuti van olyan, ami a BKK hibája és lehetne jobb meg minden. Például, hogy ne bénítsák meg a forgalmat ennyi útvonal lezárásával. De az, hogy előzékenyek és figyelmesek vagyunk, az egy emberi dolog. A változásért lehet tenni és az nekünk is jó. Ettől kevesebb lesz a konfliktus és a bosszankodás. Az, hogy a másiknak jót teszünk, az a mi közérzetünkre, tovább megyek, az egészségünkre is jótékony hatással van. EMBEREK! Nézzünk fel, VEGYÜK ÉSZRE EGYMÁST! Okozzunk másoknak, ezáltal magunknak is örömet! Tegyük magunkat büszkévé, hogy ma is tettünk valami jót! Mert ilyen apróságok számítanak jó cselekedetnek.  Ettől leszünk mi és a környezetünk is elégedettebb, boldogabb.

Tanítsuk egymást példamutatással! ;)

A bejegyzés trackback címe:

https://halagondolkodas.blog.hu/api/trackback/id/tr1913990428

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása