Általában szeretek úgy blogposztot írni, hogy szól a zene. Most is így kezdtem neki az anyag feldolgozásának, de valahogy nem passzolt. Ehhez az íráshoz csend kell, ráhangolódás és annyira kinyitni a fülem, hogy a zenei aláfestést ezúttal a madarak csicsergése adhassa írás közben.

Van az, amikor a város szívében ülsz a teraszon és különösen figyelned kell, hogy lásd és halld az élővilágot. És van az, amikor kimész a természetbe és minden erőfeszítés nélkül csak úgy körülvesz, átölel, nyugalmat ad. Erről fogok most mesélni, hiszen nagy örömömre interjút adott nekem Máté Bence.

Megosztom veletek az előzményeket is, mert arra nagyon büszke vagyok. Emlékeztek, írtam egyszer egy cikket Bence kiállításáról, ami Budapesten, a Bazilikánál volt látható. Én négyszer voltam kint, annyira tetszett, annyira érdekelt :) Írásomban igyekeztem a pozitív pszichológia oldaláról megközelíteni a kiállítást, kiemelve azt a rengeteg pozitív érzést, amit átéltem a megtekintés alatt, hiszen tudjuk, hogy a kiegyensúlyozott, egészséges élethez ilyen élményekre van szükségünk.

Majd egyszer csak érkezett egy sms-em: „Köszönöm a cikket kedves Dominika! A legjobb írás, ami megjelent eddig ebben a témában. Szívesen adnék neked egy dedikált naptárat, ha este 6 körül kint jársz a téren. Szeretettel: Máté Bence”

Nyilván ráértem 6-körül, de előtte kicsit ugráltam, sikítoztam, ujjongtam otthon örömömben :)

Lényeg a lényeg, beszélgettünk 10-15 percet és megegyeztünk, hogy folytathatjuk valamikor, írok majd róla egy cikket. Ennek jött el az ideje. Nem is akárhol készült az „interjú”, mint Pusztaszeren, ahol vendégül látott minket Bence.

Írásom nem az a tipikus kérdez-felelek szerű interjú lesz. Vagyis részben. Mert azért voltak kérdéseim. :) Nem azt szeretném bemutatni, hogy Bence honnan hová jutott, milyen díjakat nyert, hova utazik legközelebb. Ezekről biztosan rengeteg remek cikk született már. Tőlem megszokott módon az élményeimet, érzéseimet szeretném megosztani veletek. Amennyit megismertem és megértettem Bence küldetéséből, számára az a fontos, hogy közelebb hozza az embereket a természethez. Hogy ne az legyen jelen életünkben, hogy "Nézd, ott repül!" több száz méter magasan, hanem testközelből, karnyújtásnyira elérhető, átélhető legyen. Emberek! Menjetek ki a természetbe és lássatok csodát! Ezt a csodát szeretném én is most szavakba önteni.

Egy meleg hétfő délután megérkezünk Bencéhez és egy óriás hintaágyba ülünk le először beszélgetni. Egy több száz ürge lakta vidéket képzeljetek el magatok előtt, akik egy földalatti lukrendszerben élnek, és ki be szaladgálnak. A hintaágyról répát dobálok nekik. Élvezem. Marha szórakoztató látni, ahogy szaladgálnak fel s alá. Még csak 5 perce vagyok itt, máris érzem, ahogy megszólítja szívemet a természet. Pedig én nem vagyok nagy természetjáró, kirándulni sem nagyon szoktam.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én amikor az élet zajából ki akarok lépni, akkor mindig kell egy kis idő a lecsendesedéshez. Hogy ne a végtelennek tűnő teendők listája járjon az agyamban. Első érdekes megfigyelésem, hogy most nem kellet különösebb energiát fektetnem abba, hogy megéljem a pillanatot.

A következő jelenetben a nádason keresztül sétálunk egy kis tó felé, a Cinema lesbe igyekszünk. Felnyílik a les ajtaja, bent sötét van, izgatottan megyünk lefelé a lépcsőn. Függöny fel!

Láthatatlanul vagyunk ott. Tényleg úgy történik előttünk minden „felvonás”, mintha mi ott sem lennék, vagyis nagyon közeli és nagyon igazi. Nagyon olyan, aminek a jótékony hatását zsigereidben érzed. Hiszen valahol tudjuk mi emberek, hogy a természet közelsége fontos és kell nekünk ahhoz, hogy töltődjünk, egészségesek legyünk. Fantasztikus és különleges élmény látni a bakcsót, aki perceket elidőz előttünk és csak figyel. Élelmet keres. Látni, ahogy borzolja a tollát, mikor közeledik egy másik faj. Idő közben kidugja a fejét egy teknős. Messziről leszáll egy szürke gém. Majd jön a következő jelenet. Besétál egy vörös gém, álldogál egy darabig, majd visszasétál a nádasba és rejtőzködő színe miatt hamarabb eltűnik, mint hinnéd.

Én ilyet még sosem láttam, bele sem gondoltam, hogy ez ekkora csoda élmény lehet. Itt tényleg megszűnik az idő, megszűnik minden. Vagyunk mi és a természet.

Ülünk ott és suttogva beszélgetünk. Bence mesél nekem arról, hogy szeretné visszaadni a természetnek azt, amit az elmúlt 20 évben kapott. Az utóbbi két évet arra fordította, hogy megalapozza ezzel kapcsolatos jövőbeni terveit, így ez idő alatt nem ment fotózni.

A természeti kincsek, a különleges fajok alig ismertek egy átlagember számára, ezért nem is gondolunk bele, hogy hiányozna. Bence leseket szeretne telepíteni országszerte, olyan komplex, nagy befogadóképességű helyeket, ahol mi emberek háborítatlanul hozzáférhetünk a természet csodáihoz és élményeket gyűjthetünk. Ahol egy nyaralás alkalmával beiktatható 1-2 órás program lehet az, hogy a család ellátogat ezen helyek egyikére és közelebb kerül az élővilághoz.

És titkon vágyunk is erre. 

Látogatásunk harmadik része egy kenu túra egy kis csatornán a ház mellett. Bence sokat evez erre, ismeri a környék minden rezdülését. Mi pedig élvezzük, hogy nincsenek városi zajok, nyugodtan lehet beszélgetni és közben látni, hallani, érezni az élővilág mozgását.

Domi: Te jártál már egy csomó országban. Arra vagyok kíváncsi, hogy szerinted mi itt Magyarországon a természeti adottságainkat tekintve miért lehetünk hálásak?

Bence: Azért lehetünk hálásak elsősorban, ami nagyon sok embernek teljesen természetes, hogy van 4 évszakunk. Ami azért zseniális dolog, mert a világon nincs még egy olyan pont, ahonnan nem kell elutaznod ahhoz, hogy ennyire változatos környezeti hatások érjenek, pozitív értelemben. A monotonitás az élet semmilyen területén nem jó. Az, hogy 4 évszak van, az az ember életét változatossá teszi. Szerintem ez a legnagyobb mázli egy Kárpát Medencében élő ember számára.

Viccesen azt mondják, amikor a norvég nyárról beszélnek, hogy egy szerdai napra esett. :) Valóban tőlünk északabbra ez a jellemző. Ha délre megyünk…Persze a nyarat szeretjük a legjobban, de a nagy melegnek is rengeteg hátránya van.

A másik, amiért hálásnak lehet lenni, az az, hogy Kárpát Medence Európában kifejezetten jó környezeti adottságokkal rendelkezik, amiket még nem pusztítottunk el. Most van még mit megnézni. Ha nyugatabbra megyünk például, akkor nagyon sok helyen találkozhatunk azzal, hogy már közel sincs ennyi természeti érték és most még van arra lehetőségünk, hogy ezt az utókornak is megőrizzük. Máshol ez azért kevesebb, mert óriási túlnépesedés van. Magyarországon most egy km2-en 106-an lakunk, Hollandiában 402-en. Ez nagyon nem mindegy.

Erre érdemes odafigyelni, mert ha rosszul viselkedünk, akkor tönkretesszük.

És nem is feltétlen kellene globálisan siránkoznunk azon, hogy üvegházhatás van, melegszik a bolygó és egyre több a szemét, hanem abból kéne kiindulni, hogy mindenki, ahol él, tegyen rendet a saját udvarában és éljen úgy, hogy az ne legyen pazarló.

Engem például zavarna az, hogy ha én olyan autóval járnék, ami 30 litert fogyaszt százon, a szomszédomnak meg nem futná tüzelőanyagra és fagyoskodna. Ilyen szempontból szerintem jó felé tart a világ. Egyre többen gondolják azt, hogy nem feltétlen jó a felhalmozott vagyon. Nincs értelme. Sokkal fontosabbak az emberi kapcsolatok. Sokkal fontosabb, hogy ki mit tud betenni a közösbe.

Domi: Neked mindened megvan, amire szükséged van?

Bence: Abszolút. Közben rendesen vannak itt hódrágások, ez idén jelent meg. - mutat a part felé Bence - Itt jobbra van egy rókakotorék is.

Mi pedig ámuldozunk. Ilyet nem látunk nap mint nap. Közben hallunk egy vakkantó hangot. Én vaddisznóra tippelek. De egy őz hangja.

Bence: Ez az őz riasztó hangja volt. Van, hogy átúszik előttünk, mikor kenuzunk itt a csatornán. Ha síri csöndben jövünk, azt is meg lehet nézni, ahogy iszik a vízből.

Felettünk elrepül egy bakcsó. Aztaa, mekkora szárnyfesztávolsága van a bakcsónak. Egészen máig azt sem tudtam, hogy van ilyen nevű madár :) 

Domi: Amióta ismerlek, azóta jobban érdekel a természet. Feltételezem, hogy ezt szeretnéd kiváltani az emberekből.

Bence: Az jó! Igen, ezt szeretném.

Itt közben meg lehet nézni, itt van egy jégmadár fészek - és mutat egy pici odú felé. - Ott pedig egy vidralyuk.

Vidra, jégmadár, hód, bakcsó, rókakotorék... Ezek a mindennapi szótáramban nincsenek benne, így nem is gondolnám, hogy röpke 20 perc alatt ennyi élményt tudnak adni.

Magyarország legnagyobb természetfotós lutra albuma, a Fajbook.hu oldal és applikáció is ezért jött létre. „Gaál Péter és Máté Bence ötlete alapján készült el a Fajbook.hu oldal, ami arra ösztönözni a fiatalokat, hogy a telefonjukat ne csak a megszokott aktivitásokra használják, hanem a Magyarországon élő állatok fotózásával versenyezni tudjanak. Ezen a versenyen komoly nyereményeket (akár mobiltelefont, laptopot) tudtok nyerni.”

Domi: És te miét vagy hálás?

Bence(nevet): Miért, más emberek miért hálásak?

Mesélek neki egy kicsit a hálagomb.hu oldallal kapcsolatos terveimről és a missziómról a világban, hogy megtanítsam az embereknek, hogy mekkora jelentősége van egészségünk szempontjából a hálagondolkodásnak. Sorolok neki pár gondolatot, amit természetesnek veszünk, például, hogy dobog a szívünk, hogy van elég levegőnk, hogy ivóvíz folyik a csapból, ráadásul korlátlan mennyiségben.

Bence: Igen ezeket természetesnek vesszük, csak akkor vesszük észre, amikor nincs. És ezt végtelen sokáig sorolhatnánk. Kérdés az, hogy ez tanulható-e vagy kell-e ahhoz a hiánya. Mert a legtöbb embernek sokkal több pozitívuma meg adottsága van, mint amennyi baj éri, mégis mindig a panaszkodást hallod.

Domi: Szerintem tanulható. Ahhoz, hogy ezt tanítsuk magunknak, az egyik lépés például az, hogy értékeljük a természetet.

Bence: Szerintem meg nem működik anélkül, hogy ne élnéd meg a hiányát. És a kérdésedre válaszolva én azért vagyok hálás, hogy szegény családban nőttem fel. Ezért a semmiből lett valami az sokkal értékesebb, mint a valami mellé rakott valami. A másik meg amiért hálás vagyok, hogy nem nyomtak el, hanem hagytak kibontakozni. Szerintem az idősebb korosztály azért tudja jobban értékelni azt, ami van, mert élt az előző rendszerben, amikor még nem volt.

A mi korosztályunknak az a legnagyobb szerencséje, hogy elég jó, élhető időszakba születtek, de az eleje még egy kicsit „cumi” volt (ezen nevetek). Amikor beszületsz az iPhone korszakba és minden van, akkor nehezebben fogsz tudni örülni.

Kicsit kibújik belőlem a tréner is, még egy dolog igazán fúrja az oldalam. Bence legutóbb mesélt nekem pár szót arról, hogyan működik csapata és lényegében ugyanaz az ember ássa ki a gödröt mondjuk egy építkezés alkalmával, mint aki programoz, vagy kiállítás fotókat installál. Mikor mesélek Bencének a SkillToGo munkájáról, hogy miben és hogyan támogatjuk a vezetőket, szinte nem is érti miért van erre szükség, miért nem az a természetes, hogy megbecsüljük és értékeljük a munkatársakat. Kíváncsivá tett, ő mivel és hogyan tudja csapatát motiválni.

Domi: Múltkor már beszéltünk róla pár szót a Bazilikánál, az alapján, amit meséltél a csapatodról, benned van egy ösztönös vezetői készség.

Bence: Lehet. Mert a cél nem a vezetés. Hanem az, hogy létrehozzunk valamit egy közösségben úgy, hogy közben mindenki jól érezze magát. Az eredményeink nagy részét annak köszönhetjük, hogy nem volt fontos a profit, hanem kitűztünk egy célt, aztán teljesen mindegy volt, hogy anyagilag hogy éri meg, a létrehozás volt a fontos. És ennek végül a pénz lett a mellékterméke.

Közben visszaértünk, sikeresen kiszálltunk a kenuból. Nem estem be :)

Azt a jó hírt kapjuk, hogy kész a vacsora, erre is kaptunk meghívást, ami nagyon boldoggá tesz minket. Hintázunk még kicsit az óriás hintaágyban, figyeljük, ahogy elcsendesedik a természet világa. Az ürgék már vélhetően alszanak :)

Hazafele úton kicsit szótlanok vagyunk. Összesen 4-5 órát töltöttünk itt, de annyi élménnyel gazdagodtunk és annyi pozitív érzés kavarog bennünk, hogy csendben hagyjuk egymást ezt megélni.