Egy étterem látványkonyhája előtt állok és várom, hogy elkészüljön fogasfilém a grillen. Közben hosszasan (nem feltűnően :) figyelem a chefet, ahogy porciózza a salátát és zöldséges rizst köretként a tányérokra. Lassan, óvatosan teszi ezt. Megszólítom:
Én: Kérdezhetek valamit?
Chef: Mondja!
Én: Ön szereti a munkáját?
Chef: Hmmm, végül is igen, bár már túl rég óta csinálom. Miért kérdezi?
Én: Mert olyan gondosan, nagy odafigyeléssel rendezi el az ételeket a tányéron. Ebből én azt a következtetést vonom le, hogy fontos, amit tesz és szeretettel teszi.
Chef: (elgondolkodik) Végül is, igaza van.
Érezhetően jól esik az úrnak megjegyzésem (a testbeszédéből legalábbis erre merek következtetni), ez után megkapjuk a látványosan tálalt ételt és jó ízűen elfogyasztjuk.
Ez egy tegnapi történet, gondoltam, megosztom veletek egy miniposzt keretében. Miért fontos ez?
Mert a világ ma afelé visz bennünket, hogy minél kevesebbet kapcsolódjunk, pláne idegenekkel. Pedig, mint legutóbbi trolis posztomban is, csak hangsúlyozni tudom, hogy mekkora ereje van egy-egy jó szónak embertársaink felé. Ha kényelmetlen ezt idegenekkel elkezdened, semmi gond. Tedd a barátaiddal, munkatársaiddal, ügyfeleiddel! Légy jelen! Figyelj meg apróságokat, melyek megérdemlik a dicséretet. Miért? Mert ez kell a világnak! Az emberi kapcsolatok. Innen (is) jönnek a pozitív érzések. Ebből indul a kooperáció és az egymást támogató emberi viselkedés.
Erre ma már tanítanunk kell magunkat, mert nem feltétlen jön automatikusan. Hát akkor tanítsuk magunkat!
Ne csak nézzük, lássuk is a másikat! És adjunk hangot a kedves, örömteli felismeréseinknek!
Egy egészségesebb, jobb hangulatú Magyarország a cél. És ilyen kis lépésekkel vezet oda az út.
Te kinek fogsz ma kedveskedni?
