Kedves hivatásváltók, vállalkozók! Ezzel a történettel üzenni szeretnék nektek: igen, ez a karrierváltósdi nem mindig leányálom. Merjetek kísérletezni, változtatni, minden utat megnézni, kipróbálni, hogy a lehető legjobban ki tudjatok teljesedni. Lesz olyan lépésetek, amire azt mondják majd barátaitok, családtagjaitok, hogy nem értenek meg. Lehet olyan is, amit utólag ti is megbántok. Ne legyetek túl szigorúak, igazán nagy dolog az, hogy nap, mint nap tesztek céljaitokért. Döntéseket hoztok és cselekedtek, nálatok a kontroll. Nem vagytok tehetetlenek! Ez adott esetben át is fog lendíteni benneteket a kihívásokon.

Elmesélem, honnan indul a történet:

Képzeljétek a közösségi finanszírozás erejét fogom felhasználni arra, hogy megvalósuljon egy álmom.

Amiről mellesleg meggyőződésem, hogy a világ is jobb lesz általa. (hálagomb.hu címmel egy olyan weboldalt fogok létrehozni, amitől hálásabbá válhatnak az emberek) A Canva programmal szépen szerkesztettem egy képet a megfelelő figyelemfelkeltő üzenettel és feltettem facebook oldalamra, valamint blogomra. Nem egy óriási összegről van szó, de jelenleg nekem nincs erre anyagi keretem. Azonban az ügy nem tűr halasztást :) Elképzelésem szerint, ha 30-40 olvasóm, barátom fejenként csupán 1000-2000 Ft-tal hozzá tud járulni, már meg is vagyok. Boldogság. 

Mielőtt ezt megléptem, kikértem pár barátnőm és a párom véleményét. Néhányan azt mondták, hogy ők nem csinálnák, de ha ez az ügy fontos nekem, csináljam. Persze volt bennem egy olyan kérdőjel, hogy „nem fura ilyen aprópénzt kérni?” De végül is amellett döntöttem, hogy kiposztolom.

Aztán megkérdezte tőlem egy hozzám közel álló személy: „Te a neten tarhálsz?”

Kíméletlen ugye? :) Több sem kellett, hogy épp arra billenjen a mérleg, hogy megbántam, hogy egyáltalán elkezdtem az egészet…  

Ez a helyzet elgondolkodtatott kicsit. Karrierváltóként 2,5 éve vagyok abban a folyamatban, hogy magamat fenntartsam a bizonytalan vállalkozói létben. Amikor váltottam, nagyon jól tudtam, hogy visszafele soha többé és hál’ Isten azt is ismertem, merre tovább. Azt gondoltam, hogy ettől már nyert ügyem van, hiszen bátor vagyok, és bátraké a szerencse. Határozottan jó döntés volt, de nem volt könnyű menet. Igazából még ma sem az.

Tudjátok, van az az érzés, hogy meg vagyunk rekedve. Hogy tudjuk, érezzük, hogy valami nem jó, de tehetetlennek érezzük magunkat, nem ismerjük a megoldást. Vagy ha tudjuk is, mi lenne jó, nem tudjuk, hogyan fogjunk hozzá. Ez a belső feszültség ingerültté, dühössé, frusztrálttá tesz minket. Mit csináljunk máshogy? Hogyan oldjuk ezt meg? A tehetetlenség pedig az egyik legrosszabb emberi érzés és testi szinten is mérgez.

És itt kanyarodnék vissza a történetemhez. Ez alatt a 2,5 év alatt csomó mindent megtettem azért, hogy „életben” maradjak. Volt olyan lépésem, amiről az egyik barátnőm megkérdezte, hogy „Biztosan így akartad ezt? Én ezt nem így csináltam volna.” Akkor ez a komment kétségbe ejtett, hogy ezt rosszul csináltam. Ma már hálás vagyok magamnak, hogy valamit mindig igyekeztem tenni a változásért.

Igen, volt számtalan olyan döntés, amit utólag máshogy csinálnék. De igyekszem emlékeztetni magam, hogy minden egyes lépést a legjobb szándékkal, a legjobb tudásom szerint tettem/teszek. Azáltal, hogy igyekszem, cselekszem, a kontroll érzése is a kezemben marad. Nem vagyok tehetetlen!

Kedves barátaim, családtagjaim! Tudom, hogy mindig csak a féltés beszél belőletek. De igen, a neten GYŰJTÖK. Mert van egy misszióm, világos vízióm, és azt meg szeretném valósítani.