Szívből ajánlom. Irány a Centrál Színház, menjetek és nézzétek meg a darabot! Pokorni Lia egyszemélyes előadása. Vagyis majdnem egyszemélyes. Ugyanis az este során nagyon sokszor bevonja a közönséget is, így egy interaktív, improvizációs előadássá válik, rengeteg érzelemmel, néha könnyekkel, de annál nagyobb nevetésekkel és aha élményekkel, hogy "Jéé, ebben a néha zavaros életben mégis mennyi csodálatos dolog van, amikért érdemes élni".
Már kétszer láttam. Első alkalommal épp nem voltam jó passzban és ez segített rajtam. Másodszorra pedig kollégáimmal mentünk el kicsit felfrissülni, némiképp kapcsolódóan a munkánkhoz és a pozitív pszichológiához.
Én, a nagy listagyáros, elkezdtem írni a saját listámat :) Már 491-nél tartok. Ebből osztok meg veletek párat. Célom ezzel az, hogy inspiráljalak benneteket és a ti fejetek is elkezdjen járni azon, mennyi apró, jó dolog van az életben, amit érdemes észrevenni, értékelni.
Hogy miért? Nagyon egyszerűen mondva: mert ezzel (is) tudjuk magunkat egészségben tartani. Igazán jelen lenni és közben pozitív érzésekkel töltekezni, ezáltal könnyebben átvészelni a nehéz időszakokat, amikor jönnek.
Nos, íme 100 dolog, amiért szerintem érdemes élni:
1) hangos, örömteli kacagás, amikor úgy elfogy a levegőd egy pillanatra, mert annyira nevetsz
2) a reggeli kávé illata, ami annyira átjárja a lakást, hogy a pizsamád is kávé illatú lesz tőle.
3) szenvedélyesen csókolózni
4) görögdinnye a nyári forróságban
5) amikor látogatók érkeznek hozzád a kórházba egy színes, héliumos léggömbbel
6) a gyermekláncfű magjait elfújni és nézni ahogy szerterepülnek
7) egy kis paprikát találni a nagy kaliforniai paprikában
8) amikor egy kisbaba megfogja az ujjad vagy rád mosolyog
9) Rómában flörtölni
10) amikor a papa elalszik a hintaszékben
11) nagymamák szalagos fánkja és lángosa
12) hógolyózni
13) fényképet előhívatni és kitenni a falra
14) egy kád forró vízbe beülni egy átfagyott nap után
15) amikor másnaposan a húsleves gyógyító hatással van rád
16) megölelni a szeretteidet
17) spontán eljutni egy Bruno Mars koncertre
18) reggeli sex, olyan kócosan, gyűrötten
19) metró egyik kocsijából szemezni a másik kocsiban álló pasival
20) Bodrogi Gyula hangja (például a Süsüben)
21) mogyoróvaj
22) amikor először törlöd meg arcod egy frissen mosott törölközőben
23) a kürtős kalács illata, amikor készül
24) amikor a téli kabátod vagy egy rég nem használt táskád egyik zsebében pénzt találsz
25) a sárga és türkiz szín
26) amikor azzal keresel pénzt, amit igazán szeretsz
27) moziban popcornt rágcsálni
28) Csillagainkban a hiba c. film
29) frissen vágott fűben mezítláb sétálni
30) az első harapás egy lédús, édes barackból
31) Punnany Massif Élvezd c. száma
32) Brugge városában bringázni
33) bolognai spagettire dupla adag sajtot tenni
34) találkozni egy nénivel, aki a panelházak aljában "saját" kertet kapálgat
35) amikor valakivel fél szavakból is értitek egymást
36) amikor nem tudsz végigmondani egy sztorit, mert annyira nevetned kell mesélés közben
37) belefogyni a kedvenc szoknyádba
38) karácsonyfát díszíteni
39) Lidl-ben vagy Aldi-ban a mandulát már fizetés előtt majszolni a szatyorból
40) csúszdázni
41) az a fura érzés, amikor a mozgólépcső nem működik, de azon kell gyalog le vagy felmenni
42) belekarolni és férfibe, amikor az esernyőt tartja
43) a Tihanyi-félsziget mögé lemenő nap látványa
44) Decathlonban pinpongozni a sógoroddal amíg a testvéred cipőt próbál
45) meztelenül fürdeni a Balcsiban vagy tengerben
46) szülinapi gyertyát elfújni és kívánni
47) esküvőn fiúk a lányok ellen táncpárbajt rendezni (és megnyerni :) )
48) amikor full lepukkantan mész a piacra, mégis rád mosolyog egy pasi
49) forrásból vizet inni az erdőben
50) szappanbuborékokat fújni
51) pöttyös és mintás holmik
52) felemás zoknit húzni
53) unokatesóval éjszakába nyúlóan römizni
54) az olyan vígjátékok, amiknek a végén a bakikat is vetítik
55) postán levelet vagy képeslapot kapni a barátaidtól
56) amikor felvágsz egy pizzát, kiveszel egy szeletet és nyúlik a rajta a sajt
57) szabadnak lenni
58) segíteni egy idős embernek csomagot cipelni a metró lépcsőn
59) tengerpatron kagylót gyűjteni
60) emlékkönyvben a titok fület megézni
61) Aperol Spitz
62) Balcsiban apukád nyakából a vízbe ugrálni
63) kicsiként megtanulni a hintán hajtani magad
64) David Copperfield varázslásai gyerekkorodban
65) zacskós kakaó vajaskiflivel reggelire
66) a Szerencsekerékben tudni a megfejtést
67) amikor lebukna a fejed a fáradságtól, de sikerül NEM elaludnod egy unalmas meetingen
68) lepréselni egy levelet egy könyvben
69) amikor nem jó egy első randi és végre vége lesz :)
70) büszke lenni anyukádra
71) tűzön piruló fokhagyma illata
72) az érzés, amikor sikerül egy sokat gyakorolt jóga póz
73) amikor megbocsátanak neked
74) kibékülős sex :)
75) ülésfűtés
76) memóriahabos matrac
77) nyáron rozéfröccstől becsípni a délutáni melegben
78) hangosan énekelni a kocsiban a kedvenc számod
79) a hála, amit egy baj vagy baleset elkerülése után érzel
80) amikor a nem fizetős Spotify alkalmazáson a kedvenc számod jön
81) amikor egyszer véget ér a számítógépen a homokórázás és folytathatod, amit szeretnél
82) homlokpuszi a párodtól
83) és amikor szerelmet vallotok egymásnak
84) a Boci boci tarkát tudni elzongorázni
85) nagymamával kézen fogva templomba menni
86) felkelni egy rossz álomból
87) friss pakli römi kártyát először megkeverni
88) olvasni egy cikket Dél-Afrikáról és rájönni, hogy milyen szerencsés is vagy, hogy van ivóvized
89) mások arcára dicsérettel mosolyt csalni
90) George Clooney az Ocean's 11-ben
91) négylevelű lóherét találni
92) farsangra jelmezt tervezni és készíteni
93) strandon hekket és palacsintát enni
94) amikor ropog a talpad alatt a hó
95) Sagrada Familia színes üvegablakain átszűrődő fény
96) szeretni a ráncaidat
97) az újonnan vásárolt ruhákkal otthon fashion show-t tartani a tükör előtt
98) egy Dali festményben órákig elmerülni
99) amikor egy hozzád közel álló személy bizalmat szavaz neked, hogy segíteni tudsz túljutni egy problémáján
100) amikor átgondolod, hogy te is milyen szerencsés vagy, hogy van kit fölhívni, ha baj van
Ráadás: 101) Centrál Színházban összefutni veletek ezen a darabon. Hmm?
És amúgy, nektek mi szerepelne a listátokon?