Olykor-olykor előfordult a múltban, hogy azt kívántam, bárcsak érzéketlen lennék. Amikor annyira fájt a szomorúság, egyedüllét, a kilátástalanság, hogy megfordult a fejemben, jobb lenne inkább nem is érezni semmit, mert akkor nem fájhat. Viszont akkor boldog pillanat sem lenne. Csak a nagy semmi. Rossz lenne nem érezni. 

Úgy tűnik, mielőtt leszülettem a Földre, aláírtam egy szerződést, amiben az állt, hogy "Nagyon jól fogod érezni magad az életedben, de cserébe nagyon rosszul is kell érezned magad majd valamikor,így fair." Én akkor biztos nagy gondossággal átolvastam az apróbetűs részt (soseszoktam ;) és aláírtam :)

Nem bántam meg.

Hétfő este voltam egy Brains koncerten a Müpában, az MR2 szimfonikus zenekarának kíséretében léptek fel. Rég éreztem ennyire nagy boldogságot testi és lelki szinten egyaránt. Életem top3 koncertjének egyike. Brains és egy szimfonikus zenekar? El tudjátok képzelni? Különleges ÉLmény volt. Vonósok és fúvósok játéka örvendeztette meg a fülem, a drum'n'bass zene mély hangjai mozgatták a szívem (és a lábam), a látvány és lendület libabőrbe burkolt másfél órán át szinte minden pillanatban. Közben az jutott eszembe, hogy ezekért a pillanatokért érdemes élni. Ezekért megéri a rosszat is elviselni. Valószínű nem is volt apróbetűs rész abban a megállapodásban, hiszen pofon egyszerű az egész.

"Még a boldog élet sem létezhet valamennyi sötétség nélkül, és a boldog szó is értelmét vesztené, ha nem létezne szomorúság. Sokkal jobb, ha dolgokat úgy fogadjuk el, ahogy vannak: türelemmel és nyugalommal." Carl Gustav Jung

Hálás vagyok,...

...hogy hallok, látok és képes vagyok érezni.

...hogy kaptam jegyet erre a koncertre.

...hogy ennyire be tudom fogadni az élményeket.

...hogy megengedhetem magamnak anyagilag, hogy koncertekre, fesztiválokra járjak.

...hogy egészséges a testem, tudok táncolni, ugrálni, tombolni. (pogózni nem szoktam :)

...hogy van annyi levegő a tüdőmben és erős hangom, hogy nagyokat tudok sikítani, kiabálni, amikor tetszik az előadás. Vagy akár szívből, hangosakat nevetni :)

...hogy rengeteg barátom van, akikkel együtt járhatok ilyen programokra.

És ez csak pár példa, amikért a koncert közben végtelenül hálás voltam. Apróságoknak tűnnek? Természetesnek vesszük ezeket? Miért?

Rossz mindig lesz, helye van, boldog élet nem létezhet sötétség nélkül. De át tudjuk drótozni magunkat, ellenállóbbá tudunk válni csupán azzal, hogy minden nap legalább 3-5 dologért hálát adunk. Néha akár törekedhetünk kifejezetten kicsi vagy természetesnek vélt dolgokat is keresni. Meggyőződésem, hogy én ezzel tartom egészségben magam akkor is, amikor nem vagyok jól. Hagyom, hogy ilyenkor maximálisan feltöltsenek ezek a pillanatok, mert tudom, hogy szükségem lesz erre az energiára, amikor nyomorultul érzem magam.

Általában minden gondolatmenet után hamar szokott jönni a próbatétel is az élettől. A koncert hétfőn volt, tegnap pedig ismét rám tört az egyedüllét fájó érzése és a reményvesztettség. Vajon fogok még valaha találkozni a szerelemmel? Már megszoktam, ez néha csak úgy random beköszön, pedig úgy gondolom, most nem vagyok ráfeszülve a témára. Délutánra mégis beengedtem a szomorúságot. De mikor sétáltam haza, eszembe jutott a tegnapi ÉLmény és elmélkedésem, ettől máris picit jobban éreztem magam. Megélem a negatív érzéseket, kitartok a viharban és várom, hogy újra felkeljen a nap.

"Minden káoszban van kozmosz (ékesség, rend, tisztesség) is, minden rendetlenségben rend is rejlik, s minden önkényben folyton ott a törvény, mert mindaz, ami hat, ellentéten alapszik. Ennek fölismeréséhez a megkülönböztető emberi értelemre van szükség." Carl Gustav Jung

Élni. Érezni.

Örülök, hogy aláírtam azt a "szerződést" és itt vagyok :)