"Milyen kivételes ajándék a mosoly! Hiszen nem kerül semmibe, de szívmelengető. Csak egy pillanatig él, de az emléke megmarad. Örömet szerez, és táplálja a jóindulatot. Kiváló ellenméreg irigység és rosszindulat ellen. Biztatást ad a csüggedőnek, erőt önt belé. Nem lehet megvenni, kölcsönkérni, ellopni, nem jelent földi javakat senkinek mindaddig, amíg önként és jó szívvel meg nem ajándékoznak vele. Ha valaki túl fáradt ahhoz, hogy rád mosolyogjon, nézz rá derűsen, mert senkinek sincs nagyobb szüksége a mosolyra, mint annak, aki már nem tud mosolyogni." (Dale Carnegie)

Elkezdtem nézni az NBC egyik sorozatát, angol címe This is us. Nagyobb részben drámai mint vicces, nem is értem, hogy köt le ennyire. Vészesen komolyodom??? :)

Muszáj belőle egy részt megosztanom veletek is. Kevin unokahugainak mesél a halálról, elmúlásról, és hogy hogyan színesítjük mindannyian együtt az élet festményét már születésünk előtt és halálunk után is. Többször megnéztem a jelenetet, csodaszép, sokatmondó metafora. Rólunk emberekről. Együtt festenek a lelkeink.

Íme a link, 4-5 perces részlet angol nyelven, érdemes megnézni. (Aki nem jól beszéli a nyelvet, lent összefoglalom magyarul, nagyon szabad fordításban).

"Az élet egy színes festmény tele színekkel és mi mindannyian hozzáadjuk a saját színünket. Ez a fesmény itt nem túl nagy, de az élet ennél sokkal nagyobb és a színek tovább folytatódnak a végtelenségbe. ... Mi van ha azt gondoljuk, hogy mi már rajta voltunk ezen a képen elterülve mindenhol, születésünk előtt és rajta leszünk halálunk után is. Ezek a színek, amit mi hozzáadunk, csak egymásra festődnek, míg végül összemosódva mindannyian egy színt adunk ki egy festményen. Szeretteink eltávoznak. Lehet holnap, lehet egy év múlva, lehet a jövőben. Édesapám már nincs velünk, de valahogy mégis itt van minden nap. Nem csodálatos? Gondoljunk csak bele, attól hogy nem látjuk, halljuk őket, nem azt jelenti, hogy nincsenek rajta a festményen. És ez a lényeg. Többé nincs te, vagy én, vagy ők. Csak mi."

Azt hiszem, nyitni fogok egy ilyen című bejegyzés-csomagot is. Hasonlóan a Napi elgondolkodtatóhoz, rövid gondolatébresztő gyanánt. Példaként arról, hogy rengeteg napi pozitív emberi érintkezés van, csak elmegyünk mellettük. Mostanában kevesebb időm van blogolni, de változatlanul szeretem hallatni a hangom :))) Kell valami megoldás, így lehet, szaporodni fognak a gyorsan elkészülő miniposztjaim :)

Ezzal az úriemberrel találkoztam ma a Corvin Pláza Starbucks kávézójában. Ha címet kellene adnom a képnek, az lenne, hogy "Do what you like, whenever you like, whereever you like" (Csináld azt, amit szeretsz, bárhol, bármikor). Inspiráló volt látni, ahogy belemerült a festésbe. Bevallom őszintén, ha fél évvel ezelőtt sétáltam volna el mellette, lehet kicsit még irígykedtem is volna, aztán itthon megittam volna egy pohár (vagy üveg???) "Aligvárom" bort a Nyakastól, hogy a hiányt átbillentsem a remény oldalra :)))

Pozitív... "Légy pozitív!" ; "Nézd a pozitív oldalát!" mondhatnám blablabla. Sokszor használjuk ezeket az elcsépeltnek tűnő mondatokat és hisszük, hogy a pozitív gondolkodás jó. De hogy a francba kell pozitívan gondolkodni? Mi számít annak? Ha mindig minden boldog, csillogós, sosincs-semmi-nehézség???

Az imént ezt a képet láttam Pintresten és eszembe jutott róla egy sztorim, ami talán számotokra is gondolatébresztő lehet.

Történt egyszer, hogy 4 évvel ezelőtt áttértem a paleo hitre, a hús istenéhez kezdtem imádkozni és szénhidrátellenes tüntetéseken vettem részt. :) Na jó, nem volt ennyire komoly, nem osztottam az igét senkinek, csak egyszerűen én úgy döntöttem, kipróbálom a paleolit életmódot. Tettem ezt azért, mert Mázsaházban erre láttam jó példákat és kíváncsi voltam, nekem hogy válik be. Szeretek kísérletezni, így nem olvastam mélyebben utána, csak annyit tudakoltam meg, hogy mit lehet és mit nem, illetve mit mivel lehet helyettesíteni. Rövid idő alatt fokozatosan hagytam el a károsnak mondott élelmiszereket, és szépen lassan láttam is magamon a változást, testileg, alvás minőségemben, energikusságomban. Később azért el is olvastam egy-két könyvet, hogy mégis mi ennek a tudományos háttere.

Olyan régen írtam, hogy nem is emlékeztem a jelszavamra, hál' Isten a gépem ismerte. Mindig van segítség :)

Napra pontosan 4 hónappal ezelőtt jelentkeztem be utoljára. Sok minden történt velem a nyáron, gyűjtöttem élményeket, sokfelé jártam, és az érzelmek széles skáláját éltem meg. Utólag minden olyan kicsi, fényes és kristálytiszta. Minden egyes mozzanat kellett ahhoz, hogy ma itt legyek.

Jóga órán vagyok. Astanga. Uddzsáji légzés, összepontosítok, hogy végig így tudjak lélegezni. A köszöntő mantrát elmormolom és kezdem a gyakorlást. Egyéni munka van, saját ütemben, egyszerre többen vagyunk az órán, de kisebb időeltérésekkel kezdünk. Előbb utóbb elkezdenek cikázni a gondolataim. Van, mikor könnyebb, van, hogy nehezebb visszatérnem. Van olyan nap, hogy bádogember vagyok, van, hogy meg tudnám váltani a világot, annyira flottul megy. Amik általában különösen nehezen mennek, azok az egyensúly gyakorlatok, ott hajlamos vagyok elégedetlenkedni és elveszteni a fejem.

Tegnap este hazasétáltam az Erzsébet tértől a Szabadság téren keresztül. Tele volt a város, szinte lüktetett és én vele lüktettem. Ahogy haladtam az utcán, úgy éreztem, hogy egy nagy fényburok vesz körül, annyian mosolygtak rám, én pedig velük mosolyogtam. Napok óta érzem ezt és tegnap mintha felkerült volna a pont életem következő 'i'-jére. Elmesélem mitől.

A napokban olyan élmények érnek és érzések lesznek urrá rajtam, hogy nem győzök mosolyogni és boldog lenni. #hálagomb. Mondom jó, elmegyek edzeni is, ott is megváltom a világot :)

Aztán tegnap mázsaházban mégsem úgy ment a gyakorlás, ahogy én azt szerettem volna, elvártam magamtól. Szimplán csak keveset aludtam a napokban és fizikailag rosszabbul bírtam. Ezen kicsit bosszankodtam is (jött néhány csúnya szó... néha kicsúszik :), aztán "megbocsájtottam magamnak" és inkább csak figyeltem. Ebből mit tudok kihozni? A szokásosnál is jobban kellett összpontosítani a helyes végrehajtásra, kontrollra, mert fáradt volt a testem. Nem minden feladat sikerült elsőre, de nem adtam fel. Nem döntöttem gyorsasági rekordot, de megcsináltam. És legalább lehet belőle posztot írni, már úgyis aggódtam, mi legyen a következő téma :D

Ami nekem az üzenet és nektek is közvetíteni szeretnék: Ne légy mindig olyan szigorú magadhoz. Enged meg magadnak és fogadd el azt, ahogy most épp érzed magad és abból hozd ki a legjobbat, a számodra leghasznosabbat. Nem csak a sportban, az élet minden területén.

Annyit megtehetsz magadért (ha épp kedved van), hogy közben figyelsz és tanulsz magadról.

De minden rendben van.