Elkezdtem nézni az NBC egyik sorozatát, angol címe This is us. Nagyobb részben drámai mint vicces, nem is értem, hogy köt le ennyire. Vészesen komolyodom??? :)
Muszáj belőle egy részt megosztanom veletek is. Kevin unokahugainak mesél a halálról, elmúlásról, és hogy hogyan színesítjük mindannyian együtt az élet festményét már születésünk előtt és halálunk után is. Többször megnéztem a jelenetet, csodaszép, sokatmondó metafora. Rólunk emberekről. Együtt festenek a lelkeink.
Íme a link, 4-5 perces részlet angol nyelven, érdemes megnézni. (Aki nem jól beszéli a nyelvet, lent összefoglalom magyarul, nagyon szabad fordításban).
"Az élet egy színes festmény tele színekkel és mi mindannyian hozzáadjuk a saját színünket. Ez a fesmény itt nem túl nagy, de az élet ennél sokkal nagyobb és a színek tovább folytatódnak a végtelenségbe. ... Mi van ha azt gondoljuk, hogy mi már rajta voltunk ezen a képen elterülve mindenhol, születésünk előtt és rajta leszünk halálunk után is. Ezek a színek, amit mi hozzáadunk, csak egymásra festődnek, míg végül összemosódva mindannyian egy színt adunk ki egy festményen. Szeretteink eltávoznak. Lehet holnap, lehet egy év múlva, lehet a jövőben. Édesapám már nincs velünk, de valahogy mégis itt van minden nap. Nem csodálatos? Gondoljunk csak bele, attól hogy nem látjuk, halljuk őket, nem azt jelenti, hogy nincsenek rajta a festményen. És ez a lényeg. Többé nincs te, vagy én, vagy ők. Csak mi."
