Nem vagyok egy halmozó típus, mégis adódott, hogy az elmúlt 5 évben összegyűjtöttem "pár" dolgot dobozokban, szatyrokban, imitt-amott a polcon. Tudjátok van az az érzés, amikor ott motoszkál bennünk, hogy valamit meg kéne csinálni, azt is tudjuk, hogy jó lesz utána, mégis halogatjuk. Nekem ilyen volt a szanálás. Aztán egyszer mégis sikerült rávennem magam és megkezdődött a gardrób detox. Totál megérte! Rengeteg élményt kaptam tőle ajándékba. Egyrészt felszabadult csomó hely a szekrényekben, másrészt egészen tisztának, felszabadultnak éreztem magam tőle és valami lezárult ez által.
Az igazi ajándék pedig elmerengni közben a múlton, hogy mennyi élmény, kudarc, siker, szomorúság, kaland, sírás, nevetés van mögöttem. Milyen események tettek azzá, aki most vagyok. Történt ugyanis, hogy megtaláltam a régi naptáraimat. 2007 óta, két év kivételével minden naptáramat elraktam, "majd csak jó lesz valamire" címszóval. Most nagyon örülök, hogy így tettem anno.
Megígértem magamnak, hogy lelassítok kicsit és egy nyugodt pillanatban szépen átlapozom őket. Hétről hétre, hónapról hónapra, évről évre. Kezdve a 2007-es évtől, amikor Erasmus ösztöndíjjal Valenciába utaztam. Tudtátok? Ebben az évben, születésnapomon jegyzett el engem az első szerelmem :). Azóta szerelmi fronton (is) történt velem egy s más. Olvasgatva a 2007-2008-as naptári programbeírásokat (itt buli, ott buli, meg néha pár vizsga:), elöntött a szeretet és hála, hogy ezt megadta nekem az élet (és a szüleim). A külföldi tanulmányok, az ott szerzett angol és spanyol nyelvtudás ütőkártya volt későbbi karrierem során.
Ugrom kicsit az időben, 2011 nyarán Zita barátnőm esküvőjére, ahol egy komoly betegség okán "félszemű" voltam, így csak pár órát vehettem részt az eseményen. De az a pár óra is megérte. Aztán idővel meggyógyultam, a következő évek alatt pedig csomó barátnőm férjhez ment, amire a naptáram is emlékeztet, meg alkalmasint anyukám is, hogy "Csak te maradsz pártában..." :)))
A 2014-2015-2016-os éveim önmagamról szóltak: Ki vagyok én, mint nő? Mit kezdjek magammal, ha nem szeretem a munkám? Mégis mi az én hivatásom? Római utazás Zsuzsival; fesztiválok; búcsúbulik a kollégákkal; SUP nyaralások és munka; családi balatonozások; barátnős reggelik, ebédek és vacsorák; 2015. július 28-n mentem először Petrához, az énektanáromhoz, örülök, hogy azóta is nála énekelhetek; 2016. március 13., amikor megírtam az első posztomat (apropó, lassan jubilálok); 2016. március 29., amikor először találkoztam Eszterrel (akkor még Profil Training, most SkillToGo tulajdonosával) a közös munka reményében. Ez az álmom nem rögtön valósult meg, és ettől összetörtem. Akkor már tudtam, hogy nem a szállodázás az én utam, viszont a pozitív pszichológia nagyon érdekelt. Azt hittem, csettintésre összejön, mert nekem ez jár. Még ez évben tettünk egy kis balatoni bringakört Gabival és Glórival, máig emlékszem, utána nagyon fájt a seggem. :) Az utóbbi időben ugyanazokat a szín kombinációkat használom a programok megkülönböztetésére, a zöldek a szabadidős programok, úgyhogy egész könnyedén meglátom így utólag is, hogy mennyit számíthattam minden éveben a családomra, barátaimra. Valamint a Mázsaház is töretlenül az életem része 2012. február 1. óta.
Olvasom, újraélem. Újraélem, hálás vagyok. Többnyire csak a szépre emlékszem, vagyis minden megszépül utólag, mert ezekből áll össze a puzzle egésze. Még korántsem tudom, hogy mit fog kirakni a nagy, sok ezer darabos puzzle, de a hála biztosan része lesz. Életem minden egyes részlete adja azt, aki ma vagyok. Benne lenni a bánatban, a rosszban, a kilátástalanságban borzasztó érzés, de amikor újra lesz ilyen, emlékeztetni fogom magam arra, hogy utólag minden értelmet nyer és óhatatlanul a rossz események is hozzáteszik a kis puzzle darabjukat életünk történetéhez.
Bárhol is tartunk életünkben, ma ott vagyunk jól, ahol vagyunk. Érezzük, hogy növekszünk, fejlődünk és erősségeinkre építve még messzebbre juthatunk!
