Itthon (Pécsen) általában ügyetlenebb vagyok. Az átlagnál többször ejtek le dolgokat, rontok el recepteket, többször vagyok kétbalkezes, mint egyébként. Nem tartom magam ügyetlennek. Itthon viszont ez az imidzsem.
Sokat gondolkoztam azon, miért lehet ez így. Azért is foglalkoztat ez most nagyon, mert a munkahelyi dolgaimat is szeretném jobban csinálni, szeretnék sikeresebb lenni, mégis valami mintha akadályozna ebben. Meggyőződésem, hogy ez nem a külső körülményeken múlik, hanem csakis rajtam. A munkával kapcsolatban nem elég erős az önértéktudatom. Érdekes ez, mert az életem néhány más területén (nőiség, párkapcsolat, baráti kapcsolatok) teljesen rendben vagyok magammal, erősnek, értékesnek érzem magam. De ezt csak úgy hipp-hopp nem tudom a munkába is átvinni. Még akkor sem, ha sok eszközt ismerek, amivel ezen változtatni lehet. Csinálom a gyakorlatokat, amiket időről időre nektek is szoktam emlegetni, javasolni. Ez biztosan segít, azonban most adódott egy nagyobb léc, amit még nem tudtam megugrani.
Én: Kérdezhetek valamit?
Ma elfáradtam. Nagyon. Tavaszi fáradtság vagy mifene, de az ágyból kikelni is nehezemre esett. Ráadásul ma javarészt olyan tevékenységeket végeztem, ami nem megy olyan könnyen. Nyilván lehet azt mondani bölcsen meg tudatosan, hogy komfortzónán kívül van a fejlődés. Aha, de az fárasztó és ha épp türelmetlen, vagy borúlátó napom van, akkor csüggesztő is tud lenni. A mai egy ilyen nap. 


Nem vagyok egy halmozó típus, mégis adódott, hogy az elmúlt 5 évben összegyűjtöttem "pár" dolgot dobozokban, szatyrokban, imitt-amott a polcon. Tudjátok van az az érzés, amikor ott motoszkál bennünk, hogy valamit meg kéne csinálni, azt is tudjuk, hogy jó lesz utána, mégis halogatjuk. Nekem ilyen volt a szanálás. Aztán egyszer mégis sikerült rávennem magam és megkezdődött a gardrób detox. Totál megérte! Rengeteg élményt kaptam tőle ajándékba. Egyrészt felszabadult csomó hely a szekrényekben, másrészt egészen tisztának, felszabadultnak éreztem magam tőle és valami lezárult ez által.