Történt egyszer, hogy karrierváltásra adtam a fejem. Már régóta nem éreztem jól magam korábbi munkámban, annak ellenére, hogy 80%-ban minden körülmény szuper volt, jó hírű szálloda, luxus környezet, kantin ebéd, imádott munkatársak, rengeteg nevetés és sorolhatnám. Mivel már akkor is gyakorló hálagondolkodó voltam, sokáig kitartottam ott, mert tudtam értékelni minden apróságot, amit kaptam. 20%-ban nem volt jó, az pedig annak volt köszönhető, hogy magát a munkát nem szerettem már, szimplán nem ez volt a hivatásom.

80% kontra 20%. Mégis váltottam. A fixből a bizonytalanba. A napi kollegiális, mosolyokkal teli kapcsolatokból a magányosabb farkas munkarendbe. Az alkalmazotti állásból abba a szituációba, hogy itt főként saját boldogulásomért felelek.

Tehát a szituáció adott a maga szépségeivel és nehézségeivel. Az imént leginkább a nehézségeket emeltem ki, azt most erőteljesebben látom. Igen, nekem is szokatlan :) Hallottatok már a VUCA világról? V mint volatil (változó), U mint uncertain (bizonytalan), C mint complex (összetett), A mint ambiguous (kétértelmű). „Az üzleti élet az amerikai vadászati szakzsargonból emelte át és kezdte használni a kifejezést arra, ahogyan a jövőt, a világot látjuk.” (forrás)

Na, én most ebben élek. Lehetne szépíteni, hogy húúú álmot valósítok meg, de az igazság az, hogy néha küzdök vele. Némileg könnyebb útra számítottam. Jelenleg egy-két olyan tulajdonságra van szükségem a boldoguláshoz, ami még nincs meg bennem. Egyet viszont tudok. Eddig mindenre képes voltam, amit igazán akartam. Csak akarni, tenni, változni kellett. A temérdek önfejlesztés során szerzett széles eszköztárral rendelkezem, ami elősegítheti a változásom, és rengeteg baráttal, akik segíteni tudnak. Most épp arra vágyom, hogy minden nap felhívjon valaki és elmondja „Domi, ne aggódj, minden rendben lesz. Minden megvan benned ahhoz, hogy ezt megold. Értékes vagy!” Mert nekem most épp nehéz önmagamat meggyőzni erről. Voltatok már így?

Tehát kell egy akcióterv. Megint csak kezdjük ott, én mit tehetek azért, hogy ez jobb legyen.

• Első körben felismerni hiányosságaimat. Pipa. Keresni rá megoldást. Pipa. (NLP, a változás művészete…) Kipróbálni magam új helyzetekben, gyakorolni. Közben megfigyelni.
• Felismerni, hogy mitől vagyok betojva. Mi akadályoz? Mik az ezzel kapcsolatos hiedelmeim. Ha megvannak, az már szuper, lehet elkezdeni feloldani őket.
• Tudatosítani, hogy a cél nem változott, maximum újratervezés történt. Több út is oda visz.
• Mivel a változás nem rögtön jön, közben gyorshívóra tenni a barátokat, forródrót, válságelhárítás, és amellett, hogy ők természetesen elmondják a különvéleményüket, tanácsaikat, elmondatom velük a betanult szöveget: „Domi, ne aggódj, minden rendben lesz. Minden megvan benned ahhoz, hogy ezt megold. Értékes vagy!” Hatásosabb egy hosszú ölelés kíséretében. (Aki ebben támogatni szeretne, szervezett buszok indulnak óránként hozzám a Nyugatiból :))
• Elolvasni pár korábbi posztomat. Jéé, én már oldottam meg hasonló helyzeteket? Meg a jó és a rossz folyton váltakozik, és ez így van jól?
• Élvezni az utat úgy, hogy nem akarok túl lenni rajta. Hiszen ez egy tanulási folyamat. (Ja, jól hangzik, közben valójában nagyon is túl akarnék lenni rajta. Csak hát nincs választásom. Az élet keveri a lapokat.) Egyrészt, biztos vagyok benne, hogy egyszer vége lesz és jobb jön. Másrészt annyi de annyi értékes megélésre van lehetőségem, ami hasznomra válik majd a jövőbeni coaching üléseim alkalmával.
• Akarni kihúzni magam a rosszkedvből. Ma reggel vagy 10x szundiztattam a telefonom. (Még akkor sem szoktam használni, mikor hajnali 4-kor kelek.) Tisztán emlékszem az érzésre, amikor a tizediknél eldöntöttem, a nihil helyett kimászom az ágyból. Iszom egy finom kávét, színes kiegészítőket aggatok magamra, plusz rúzs, pirosító, parfüm... Apró trükkök. Hozzáteszem, csak sportolni indultam. De legalább jól néztem ki :)))

Szóval. A nehézségek ellenére sem csinálnám vissza, nem döntenék másképp. Most még nem tudom, mi jót tartogat nekem az élet, de eddig is a tenyerén hordozott, úgyhogy bizalmat szavazok.

Zárszó legyen ez a sokatmondó kép:

Kitartást mindenkinek, aki hasonló cipőben jár!