Az a világ, amit megteremtesz.

:: grateful | I am ::

:: grateful | I am ::

Szeretet. 2017-ben is. Cselekvés. MOST.

2017. január 02. - Szánti Dominika

img_20170101_221942_822.jpg

Az utóbbi egy hétben két, egymástól független e-mail tartalma is arra hívta fel a figyelmem, hogy ne fogadkozzunk. Nem a "majd holnap" a lényeg. Cselekedjünk MOST. Én már évek óta nem fogadkozom, nálam sem működött. Erre akkor jöttem rá, mikor 3 évig ugyanazt a fogadalmat használtam szilveszterkor. Azóta sem valósult meg :)) Ennek ellenére évközben a valódi, igazán fontos vágyaimat, változásaimat meg tudom valósítani. Csak erős szándék kell, nem január 1.

Az elmúlt év hozott nekem jót is, rosszat is. De ez így van tökéletesen rendben. Tudnám sorolni, hogy mi volt rossz és mi nem valósult meg azok közül, amit szerettem volna, de miért is tenném? Inkább arra helyezem a figyelmem, mennyi mindennel lettem több és mennyi mindenért vagyok hálás. Ha azt most elkezdeném sorolni, olyan hosszúra sikerülne, hogy összeomlana a blog.hu rendszere :) A sokak számára alapvetőnek, magától értetődőnek vélt apróságok is a listára kerülnének.

2fad2257a9b5e0f8a239dadc2a66f8b6.jpg

A karácsonyi időszakom kicsit magányosra sikerült, párkapcsolati értelemben. Nem minden nap voltam felhőtlenül boldog, hisz jó lenne megosztani valakivel a szeretetem és az óriási nevetéseimet :) Azt is el tudom fogadni, hogy ennek még nincs itt az ideje, valamit még tanulnom, tapasztalnom kell ahhoz, hogy megérkezzen. De attól még néha nem jó. Ennek átvészelésében segített arra gondolni, hogy egyébként erős és egészséges vagyok. Mi segített még? Az, hogy tudok szeretni, ki tudom mutatni, és rájöttem, hogy  rengeteg ember van, akiket szerethetek, és ezerszer többszörösen kapom vissza. Köszönöm.

SZER = Isteni Rend
szerETET = Ha a teremtésben megtalálod a helyedet, akkor ellát téged mindennel az Isten, amire szükséged van (fizikai, érzelmi és értelmi síkon is).

Hogy a most moziban játszódó Váratlan szépség c. filmből idézzek "a szeretet a végső miért". (Ajánlom figyelmetekbe a filmet.) Legyen ez a gondolat jelen az életünkben 2017-ben. Kezdjünk el cselekedni, elindulni ez irányba. Őszintén elmondani, figyelmesen meghallgatni, törekedni magunkat megismerni és szeretni, megbocsátani, elfogadni, dicsérni, ölelni, mosolyogni...

Jó utat! Közben ne felejtsetek el hálásak is lenni :)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://halagondolkodas.blog.hu/api/trackback/id/tr2412089701

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása