Az a világ, amit megteremtesz.

:: grateful | I am ::

Hogyan legyünk rendkívüliek?

Éberség, valóság, tudatosság és ego

2016. május 06. - Szánti Dominika

Thaiföldi utam előtt az alábbi könyvet olvastam el. Emlékeztek? Volt időm a reptéri várakozás alatt. :) (Ahol az élet elvesz, ott vissza is ad)

Eckhart Tolle és Dr. Wayne W. Dyer – Miért fontos, hogy rendkívüliek legyünk?

Egy, a két úriember között zajló beszélgetést írj le szóról szóra. DVD is van az előadásukról. Rövid könyv, könnyen emészthető, tele nagy igazságokkal. Ezek közül gyűjtöttem ki nektek néhányat. Van, amit szabad értelmezésben idéztem, van, amit szóról szóra, de minden gondolatom ihletője Tolle és Dyer.

tolle_eberseg_1.jpgÉberség

Figyelmesnek és ébernek kell lennünk, tudnunk kell a dolgokra rácsodálkozni és mások figyelmét is fel kell hívni erre. Ha egészen a jelen pillanatra hagyatkozunk és átadjuk magunkat neki, akkor bizonyos mértékig együtt működünk a sorssal. Egy idő után az ember kezd kimondottan arra hagyatkozni, hogy a kellő pillanatban megkapja az útmutatást. Persze nem lehet célok nélkül élni, azokat kitűzzük és teszünk érte, hogy megvalósuljanak. De érdemes nyitottnak maradni. Igen, van célotok, de figyelmetek a jelen pillanatra és a cselekvés betöltő erő örömére irányul. Akkor aztán a cél már gondoskodik magáról. Ahogy a Beatles is megénekelte ’There will come an answer, let it be’ "

tolle_teljes_vagy_1.jpgValóság

„Amikor Mózes Isten nevét kérdezte Mózes második könyvében, Isten így válaszolt: ’Vagyok, aki vagyok.’ Ami azt jelenti: ’Én, Isten, vagyok minden, ami létezik – vagyok aki vagyok, és ezáltal te is én vagyok.’ Annak a világnak, amiben jelenleg élünk igencsak szüksége van arra, amiről itt beszélgetünk. Szüksége van arra, hogy ’Isten vagyok’, méghozzá a ’szeretet vagyok’ értelemben, amikor béke és csend lakozik bennünk.”

 

tolle_tudatossag.jpgTudatosság – kollektív tudat

„Fontos, hogy éber legyek és ne felejtsek el rácsodálkozni dolgokra, mert ez hatással van a másik emberre is, akit elém hoz a sors. Hatással vagyunk a kollektívumra, az emberi tudat kollektív terére. Meggyőződésem, hogy rengeteg olyan emberre is hatással vagyunk, akikkel sohasem találkoztunk személyesen, mert minden ember tudata kapcsolatban áll egymással. És ez nem csak emberekre korlátozódik. Christiane Northrup egyik legutóbbi előadásában egy hihetetlen kutatási eredményről szóló beszámolót ismertetett. Ha az ember kertjében saját fogyasztásra termeszt zöldséget, akkor az általa gondozott növények pontosan azzal fogják ellátni őt, amire szüksége van, akár vitaminhiányban, akár immungyengeségben, akár rákos megbetegedésben szenved - a növények pontosan azt biztosítják számára, amire szüksége van és nem azt, amire a szomszédnak lenne szüksége.”

tolle_ego.jpg

Ego

"Megszokott részünk, amit egónak nevezünk, azt hiszi, hogy azok vagyunk, amit magunkénak tudhatunk, amit teljesítünk, amilyen testet látunk a tükörben, vagy amit mások gondolnak rólunk. A gyermekkorban élt tudatos jelenlétről és tökéletességről lenevelnek minket, és jön a szokásos élet az elvárásokkal és megfeleléssel. Persze a rendkívüli résznek egyezségre kell jutnia a szokásos élettel, továbbra is be kell tartanunk a szabályokat és egy egészséges szinten megfelelni az anyagi világ elvárásainak. De érdemes tudni, hogy a rendkívüli mégis a lélek bennünk, amely alaktalan, láthatatlan és határtalan. Ismerjük fel, hogy egyetlen én sem valós azok közül, amelyekkel elméletben magunkat azonosítjuk, más szóval abból a történetből, amelyet gondolatban mesélünk magunknak, amiért is aztán sosem érezzük magunkat igazán elégedettnek. Ha meg tudjátok érteni magatokban ezt a tudatot, megszabadultok a hamis önérzettől. Ez egy ösztönző, felemelő élmény”

„Két választásotok van. Az egyik a formális identitás. A tudatotok ilyenkor történetetek szerint működik, a szerint az önmagatokat illető elképzelés szerint, amelyeket másoktól vettetek át. Alkottok magatoknak egy mentális ént, és identitásérzeteteket a nevetekből, a sikereitekből és kudarcaitokból szűritek le. De úgy is dönthettek, hogy az esszenciális identitást választjátok, vagyis a tudatos jelenlétet.

„Úgy vélem, a világ csupa rák. Az ok pedig szinte minden esetben a félelem. A Csodák tanításában mindig úgy fogalmaznak, hogy csak félelem és szeretet létezik. Az ember tehát választás elé kerül, hogy száműzi-e életéből az értékelést, kritikát és ítélkezést. Persze gondolsz erre, ’Jaj nem szabad ítélkeznem’ és végső soron ez is egy gondolat, de ki kell lépni a gondolatformákból, hogy jelen lehessetek a felebarátaitok számára, teljes és osztatlan figyelmet szentelhessetek nekik. Ne hagyd, hogy az egód megkocogtassa a vállad és azt mondja: ’Tudom, hogy jobb vagyok másoknál’ Te sem vagy jobb, mint a többiek, ugyanolyan kapcsolatban állsz Istennel, mint bárki más”

„Ha tudjátok, hogy bizonyos viselkedésmódokat az ego diktál és észreveszitek magatokon ezeket a viselkedésmódokat, akkor igaz, hogy azokat még mindig az ego diktálja, de a háttérben már ott a tudatosság. Ha észreveszitek magatokon a negatív gondolatot, akkor onnantól észlelőként, megfigyelőként vesztek részt az egészben”

 

Most hagylak benneteket kicsit emészteni az olvasottakat. Szívből ajánlom a könyvet, mint minden, nekem ez is pontosan akkor került a kezeim közé, mikor épp szükségem volt rá.

Mindannyian rendkívüliek vagyunk. És ez így van ;)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://halagondolkodas.blog.hu/api/trackback/id/tr568675952

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.