Az a világ, amit megteremtesz.

:: grateful | I am ::

ÉN könyv - apró tettek, hogy jobban érezd magad

41. Légy hálás!

2019. május 05. - Szánti Dominika

en_konyv_1.jpgHVG kiadvány, csodaszép türkiz színnel, az ÉN szó nagybetűvel pinken virít a közepén, vonzza a tekintetet. Tetszik, hogy rólam szól. És persze rólatok!

A Womanspiration szervezésében év elején részt vettem egy évtervező workshopon, azzal a céllal, hogy átlássam miket és hogyan akarok elérni a 2019-s évemben. Maga a tervezgetés is rendkívül hasznos volt, de ajándékba még ezt a könyvet is hazavihettük. Bevallom, először el akartam ajándékozni, mondván, hogy nekem már eleve annyi jó szokásom van. :) Még jó, hogy nem tettem.

Viszonylag sokat írtam erről mostanában, de biztos ti is érzitek néha úgy, hogy meg vagytok rekedve, tehetetlennek gondoljátok magatokat, mert az az elképzelésetek, hogy valami nagy dolog kell a változáshoz. Igen, a belső fejlődés nem könnyű, nem megy egyik napról a másikra. De az is biztos, hogy tyúklépésekkel elkezdhető és elérhető. A könyv célja, hogy 365 napra való apró tippel lásson el bennünket. Olyan pici tettekre ösztönöz, amit igazán könnyű megtenni, amire bárki képes, így egyszerűbb magunkat rávenni a változásra. 

Négy típusba sorolja a napi tetteket: étel, lélek, elme, test. Mit jelent az, hogy apró? Nem azt javasolja, hogy fuss le egy maraton, csak azt, hogy fuss 3 kört a háztömböd körül. Nem arra kér, hogy meditálj 10 percet, hanem arra, hogy csak ülj csendben 2 percig a kanapédon. Nem azt ajánlja, hogy holnaptól csak kétszer egyél, ha le akarsz fogyni, hanem azt, hogy kistányérba szedj, hogy az legyen az érzeted, teleszedted a tányérod. Ezekre BÁRKI képes. Én is. Te is.

A reggeli napindító rutinomba belevettem egy-egy oldal elolvasását. Ha megtetszik, igyekszem azon a napon arra figyelni és adott esetben még szokást is teremtek belőle.

Azt találtam ki, hogy indítok ebből egy sorozatot, rendszeresen megosztok veletek egy tippet. Mivel is kezdhetném?

anyukamert.jpg

 

41. Légy hálás!

"Ne azon rágódj, ami nincs, hanem abban keresd meg a jót, ami körülvesz!"

Éljetek a lehetőséggel, csináljátok velem!

A bejegyzés trackback címe:

https://halagondolkodas.blog.hu/api/trackback/id/tr8314679272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.