Az a világ, amit megteremtesz.

:: grateful | I am ::

Önbizalom nyirbáló mondatok a PP szemüvegén keresztül

2019. április 25. - Szánti Dominika

itthon_pecsett_mindig_ugyetlenebb_vagyok_az_atlagnal_tobbszor_ejtek_le_dolgokat_rontok_el_recepteket_tobbszor_vagyok_ket_bal_kezes_mint_egyebkent_nem_tartom_magam_ugyetlennek_itthon_viszont_ez_az_imidzsem.pngItthon (Pécsen) általában ügyetlenebb vagyok. Az átlagnál többször ejtek le dolgokat, rontok el recepteket, többször vagyok kétbalkezes, mint egyébként. Nem tartom magam ügyetlennek. Itthon viszont ez az imidzsem. 

Sokat gondolkoztam azon, miért lehet ez így. Azért is foglalkoztat ez most nagyon, mert a munkahelyi dolgaimat is szeretném jobban csinálni, szeretnék sikeresebb lenni, mégis valami mintha akadályozna ebben. Meggyőződésem, hogy ez nem a külső körülményeken múlik, hanem csakis rajtam. A munkával kapcsolatban nem elég erős az önértéktudatom. Érdekes ez, mert az életem néhány más területén (nőiség, párkapcsolat, baráti kapcsolatok) teljesen rendben vagyok magammal, erősnek, értékesnek érzem magam. De ezt csak úgy hipp-hopp nem tudom a munkába is átvinni. Még akkor sem, ha sok eszközt ismerek, amivel ezen változtatni lehet. Csinálom a gyakorlatokat, amiket időről időre nektek is szoktam emlegetni, javasolni. Ez biztosan segít, azonban most adódott egy nagyobb léc, amit még nem tudtam megugrani. 

Elhatároztam, hogy figyelni fogom magam. Figyelni fogok helyzeteket, mi gátol, mitől félek, mi befolyásolja az önmagamról való gondolkodásom.

Most itthon vagyok Pécsen a családommal. Elmesélek nektek 3 szituációt konkrét mondatokkal, ami sokat elárult nekem elakadásomról:

1) Péntek van, hazaértem a szülői házba. Nyitom a hűtőt és nyúlok a sonkát tartalmazó (nagy és nehéz) dobozért.

Anyukám: "Vigyázz, nehogy leejtsd!"

2) Este kiveszek anyukám szekrényéből egy pizsamát (nem szoktam hozni sajátot, olyan jó pizsamái vannak anyunak :) és felveszem.

Anyukám: "Azt ne vedd fel, mert tönkreteszed"

3) Beszélgetünk közösen egy receptről.

Anyukám: "Ez olyan egyszerű, ezt még te is meg tudod csinálni"

Nem beszélve a hímes tojás készítésről, amikor az én ötletemet közösen valósítottuk meg anyukámmal, ami egyrészt közös programnak tök jó volt, de nehéz volt végig azt hallgatni, hogyan csinálhatnám jobban. (És itt nem azokról a szülői bölcs tanácsokról, praktikákról beszélek, amit érdemes megfogadni. Mert azok kellenek! Csak néha már azt sem tudom befogadni, mert bezárok a csalódottságtól.)

Itt jön el a pillanat, hogy hangsúlyozzam, nagyon szeretem az anyukámat! Nélküle nem lehetnék ma az, aki vagyok. Tisztelem azért, amit elért, felnézek rá nagyon sok mindenben. És mindig, MINDIG lehet rá számítani. Azt is nagyon jól tudom, hogy ezek a nem támogató mondatok féltésből, aggódásból, szeretetből származnak, vagy épp csak egy összekötő mondatként hangzanak el, és számára nem is bírnak jelentőséggel. Ő nem érti, érzi ezeknek a súlyát. Bevallom őszintén egészen ezidáig én sem éreztem. Azt hittem, ezek rám nem hatnak, hiszen rendben vagyok magammal. Sokszor fel sem tűnt, mi hangzott el.

Hogyan kapcsolódik mégis ez a munkával kapcsolatos önbizalmamhoz? Úgy, hogy minden mindennel összefügg. Ha nem is feltétlen a munkámmal kapcsolatos "kritika" ért, a "nem vagyok elég jó" gondolatok észrevétlenül bekúsztak a bőröm alá.

Nézzük meg ezt is a pozitív pszichológia szemüvegén keresztül. A jól-létünk egyik legfontosabb eleme, hogy legyen kontroll a fejünkben futó gondolatok felett. Úgy működünk mi emberek, hogy folyamatosan zajlanak bennünk a belső párbeszédek és ezek a gondolatok automatikusan hatnak érzelmi világunkra, majd abból következően viselkedésünkre. (Erről a folyamatról itt találhattok egy szuper videót dr Kovács Esztertől, a SkillToGo ügyvezetőjétől). Ahol ebbe a folyamatba bele tudunk nyúlni, az a gondolkodásunk, vagyis az egyes helyzetek értelmezése.

Bár ezek a mondatok anyukámtól származtak, de egész gyerekkoromban volt időm ezekből beépíteni saját életembe is. Több mint valószínű vannak saját magamról is gátló hiedelmeim (pl.: az ügyetlenségemmel kapcsolatban, vagy hogy nem vagyok elég jó szakács, stb...). Az ilyen gondolatok, hiedelmek gyorsan jönnek, ezért elég nehéz észrevenni őket, viszont közvetlen okai a frusztrációnak, csalódottságnak, szorongásnak.

Tehát mit tehetek?

  • Felismerem a helyzetet és megkérdőjelezem a gondolatot. Én is így gondolkodom magamról, vagy csak anyukám véleménye ez? Mihelyst tudatában vagyok ennek, már enyhül a hatása anyukám negatív véleményének. Nehéz ezt megvalósítani, de meg kell tanítani magunkat a negatív gondolatainkat nyakon csípni. Ez folyamatos gyakorlással megvalósítható.
  • Ha én is így gondolkodom magamról, akkor lehet saját magammal "vitába" szállni és bizonyítékokat keresni az ellenkezőjére. Biztos, hogy rengeteg van, csak elfelejtjük, mikor borúlátóak vagyunk. (pl.: jó szakács vagyok és nem csak egyszerű receptekre vagyok képes, mint például amikor...)
  • Amellett persze, hogy nagyon tudatosak vagyok, meg szuperügyes jediként észreveszem az összesmillió gondolatomat (nyilván nem ;), azért érdemes pluszba megkérnem anyukámat is, hogy legyen erre figyelemmel. Elmondani neki, mit érzek ezzel kapcsolatban, hogy ez nekem nem esik jól. Bármennyire szeretnék nem tudomást venni ezekről, a kapcsolat vele sokkal erősebb annál, minthogy csak kizárjam, mit gondol rólam.

Találkoztatok már hasonlóval? Ti mit tesztek ellene? Én azt gondolom, hogy a három pont kombinációja lehet ideális. Csodákat nem várhatunk szüleinktől, hiszen erősen élnek bennük a múltból hozott minták. Már sok évet leéltek ezekkel a hiedelmekkel, nem fog ez 180 fokos fordulatot venni (hacsak nem nagyon akarják a változást). Kicsit tudnak ők is változni, tanítsuk őket erre. Minden alkalommal mikor rosszul érezzük magunkat attól, amit mondtak, ahogy fogalmaztak, szeretettel kérjük meg őket, hogy erre figyeljenek oda. Több mint valószínű nekik fel sem tűnnek ezek a pesszimista mondatok, tényleg nem érzik a súlyát. Viszont ha ezt meg tudjuk velük beszélni, akkor kialakulhat egy még őszintébb, magasabb szintű kapcsolat. Természetesen emellett inkább saját magunkkal legyünk elfoglalva. Figyeljük gondolatainkat. A győzelmek, a nehézségek leküzdése meg fog minket erősíteni. Közben pedig igyekezzünk kizárni az ilyen jellegű megjegyzéseket, véleményeket. Azok nem igazságok! Csak vélemények. (Természetesen, ha az építő kritika, konstruktív módon tálalva, azt érdemes lehet figyelembe venni.) Ez nem megy egyik napról a másikra, de lehet benne haladni, építeni egy erős önértéktudat bástyát és kontrollt a gondolataink felett.

immune1_2.png

Eddig itthon ügyetlenebb voltam. Eddig! És ha mégis leejtek majd valamit, az nem azért lesz, mert általánosságban ügyetlen vagyok. Hanem mert akkor, csakis abban a szituációban épp ügyetlenkedtem. 

A vicces az, hogy mire elkészült ez a cikk, a vasárnapi ebéd is készen lett. Ülünk az asztalnál, babgulyást szedek a lábasból. Mellémegy, le az asztalra.

Anyukám: "Na, már megszokhattuk"

Én(magamban): Semmi gond, most félrement, de ez nem azt jelenti, hogy ügyetlen vagyok. Legközelebb majd jobban figyelek.

A bejegyzés trackback címe:

https://halagondolkodas.blog.hu/api/trackback/id/tr10014775514

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.