Az a világ, amit megteremtesz.

:: grateful | I am ::

"Új Élet" ABC

2016. október 10. - Szánti Dominika

new_start2.jpg

Olyan régen írtam, hogy nem is emlékeztem a jelszavamra, hál' Isten a gépem ismerte. Mindig van segítség :)

Napra pontosan 4 hónappal ezelőtt jelentkeztem be utoljára. Sok minden történt velem a nyáron, gyűjtöttem élményeket, sokfelé jártam, és az érzelmek széles skáláját éltem meg. Utólag minden olyan kicsi, fényes és kristálytiszta. Minden egyes mozzanat kellett ahhoz, hogy ma itt legyek.

new_start.jpg

És van még egy „napra pontosan”-om: 2010. március 22-én léptem be a Kempinski szállodába és 2016. szeptember 22. volt az utolsó munkanapom. 6 év 6 hónap. A következő feladat, amit megosztok veletek, arra is szolgálhatna, hogy azokat listázom, amennyi mindent köszönhetek ennek az időszaknak, és az embereknek, akikkel itt megismerkedtem és egy csapatot alkottunk. Abból is rengeteg ABC-nyi lista készülhetne. Hálagomb.

Most megkezdődött egy tanulási/felkészülési időszak egy tréner céggel, amely azért különleges számomra, mert arra a meggyőződésre építi a tréningeit, hogy mindenfajta tanulás alapfeltétele az egészséges önérték tudat, és üzleti területen is alkalmazza a tudományos alapokon nyugvó optimista megközelítést. (Hasznos olvasnivaló ehhez: Martin E.P. Seligman, Ph. D. - Az autentikus életöröm)

A minap láttam egy bejegyzést Instagramon egy jógitól, aki abc szerint listázta, mi teszi őt boldoggá az életében. Lévén, hogy egy listagyáros meg mindentleírós vagyok, megtetszett. Javaslom nektek, ti is alkalmazzátok bátran. Bármire. Például, hogy miért vagytok hálásak (ki gondolta volna, hogy ezt a példát hozom? :) vagy, ha netán kétségetek támadna, hogy szeret-e még a párotok, akár így is összegyűjthetitek azt a sok-sok jó tulajdonságot és közös élményt, ami miatt „Igen” a válasz.

Én most arra használom, hogy egyszer és mindenkorra eloszlassam a kétségeimet, melyek óhatatlanul is bennem vannak, hiszen egy teljesen ismeretlen élet vár rám. Csak azt tudom, hogy a szívem után megyek, ami csak jól sülhet el. Tehát bízom, hogy minden jól van és lesz. Ez persze nem mindig megy. Néha a materiális világ kérdései megingatnak. Előfordulhat, hogy lesz majd olyan, hogy megkérdőjelezem magam. Akkor majd újra előveszem ezt a listát, azokat a tulajdonságokat, mankókat, segítségeket, amik életem részei és a jövőben is hozzájárulnak majd ahhoz, hogy túljussak a nehézségeken. Íme:

abc.jpg

A – Anyu & Apu. Milyen szép is, hogy az abc első betűivel kezdődik annak a két embernek a megszólítása, akiknek az életem köszönhetem.

B – Bátorság. Az egyik tulajdonság, amit magamban a legjobban szeretek.

C – Csillagainkban a hiba c. film, amit megnézek, ha rossz kedvem van és rögtön hálás leszek, hogy egészséges vagyok.

D – Dinamika. Lendület, ami bennem van, és ami hasznos lesz a jövőben.

E – Evés, ivás, éttermek, reggeliző helyek, kávéházak. Megajándékozni magam egy Pho levessel vagy egy Rio Chai Latte-val. Közben olvasok vagy dolgozom.

F – Felhők és az ég. Gyönyörű, színes, festői, segít jelen lenni.

G – G&E Best Practices. Volt munkatársaim poéngyűjteménye, nyomtatott kiadásban. Olvasom és sírok a nevetéstől. Imádom.

H – Húsz éve tartó vagy éppenséggel friss, de szoros Barátságok (igen, kicsit csaltam a betűkkel :)

I – Idő. Adok magamnak eleget. Elcsépelt, de tényleg mindent megold és jobbá tesz.

J – Jóbarátok sorozat.

K – Kávé. Két kézzel fogni a bögrét, nézni, ahogy a tej keveredik a kávéval. Hátradőlni, gondolkodni.

L – Ludovico Einaudi zenéi.

M – Mázsaház. Életem tartópilléreinek egyike.

N – Nyitottság, változni képesség. Hasznos tulajdonságom.

O – Otthonom, ahová imádok hazajönni, fényes, meleg, nyugodt, boldog.

P – Penut Butter Cup fagyi a Ben & Jerry’s-től.

Q – Quinoa. Legújabb kedvenc összetevőm. Az új életemben főznöm kell magamra, örülök, egyúttal megtanulok főzni a jövendőbelimnek :D (Jelöltek jelentkezését még várom. Jelige: quinoa kedvelők :D )

R – Rugalmasság. Folyamatosan tanulom, de szerintem egyre jobb vagyok benne.

S – Széplak, Siófok, és az egész észak BALATON, ahova el tudok vonulni, ha feltöltődni vágyom.

T – Testvérek. Detti és Glóri. <3

U – Univerzum vagy Isten. És az ő állandó jelenléte és rendező elve, hogy felemeljen, vagy éppenséggel segít puhára esni.

V – Vidámság és humor. Szerintem van bennem némi. Meg önirónia is :)

W – Wellhello & Halott Pénz. Koncert vagy fesztivál. Vagy ha csak énekelni támad kedvem, magyar dalszöveget, helyesen… Angolul szoktam halandzsázni, persze ez nem tántorít el az énekléstől :)

X – Joker kártyának alkalmazom, és ide írom egy hasznos hiedelmem: Nincs kudarc, csak visszajelzés.  Mindig segít átvészelni.

Y – Yoga. Astanga. Légzés. Belső figyelem.

Z – Zzz, alvás. Hiszen korán reggel újra indul a nap.

Bevallom nem is volt olyan könnyű így betűk szerint összeírni, de segített abban, hogy átgondoljam, mennyi minden segíti utam. Remélem beválok és gyümölcsöző együttműködés kerekedik majd belőle. Szurkoljatok!

Köszönöm a figyelmet. Várom, hogy megosszátok velem listáitokat :).

 

A bejegyzés trackback címe:

https://halagondolkodas.blog.hu/api/trackback/id/tr5711788239

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.