Az a világ, amit megteremtesz.

:: grateful | I am ::

Ego vs. sport. Avagy edzés közben hol jár az eszem???

2016. június 10. - Szánti Dominika

ashtanga_joga_1.jpgJóga órán vagyok. Astanga. Uddzsáji légzés, összepontosítok, hogy végig így tudjak lélegezni. A köszöntő mantrát elmormolom és kezdem a gyakorlást. Egyéni munka van, saját ütemben, egyszerre többen vagyunk az órán, de kisebb időeltérésekkel kezdünk. Előbb utóbb elkezdenek cikázni a gondolataim. Van, mikor könnyebb, van, hogy nehezebb visszatérnem. Van olyan nap, hogy bádogember vagyok, van, hogy meg tudnám váltani a világot, annyira flottul megy. Amik általában különösen nehezen mennek, azok az egyensúly gyakorlatok, ott hajlamos vagyok elégedetlenkedni és elveszteni a fejem.

De hozok nektek két Mázsaházas példát is: 1) Egy gyakorlásom pár hete például úgy telt, hogy a harmadik kör feléig tudtam összpontosítani. Aztán kezdődött az figyelemvesztés, a már korábban említett háború és békényi monológ hangzott el a fejemben, most nem feltétlenül egy belső harc, inkább kalandozgatások. Az időjárásról, arról, hogy barátnőimmel hova üljünk be munka után, meg hogy inkább kézen állnék az aktuális feladat helyett :)

edzes.jpg

2) Most szerdai edzésem esete. A többiek már korábban teljesítették ezt a kiírást, sokan említették, hogy hosszú volt és az unokatesómat idézve: "Mai edzés hallod... majdnem hánytam" (Bocs Glóri, imádlak :)

Szóval voltak előítéleteim, nagy számok, viszonylag nagy súlyokkal. Érdekes volt azt megfigyelni, hogy így milyen lesz benne lenni. Az elején befolyásolt, hogy eldöntöttem, hogy nehéz lesz, de végül mégis sikerült átlendíteni magam és még élveztem is. Már már ajándék volt. Éreztem, ahogy feszesedik a combom meg a fenekem :D (Megjegyzem utána még egy hosszabb séta is kifogott rajtam és ének órán a mikrofon tartásával is akadtak gondjaim :)

Nálam fel szokott merülni még egy nehezítő körülmény. Mikor gyakorlás közben ránézek a szomszédra, és még az ego is beköszön: „na, nála jobb vagyok” vagy „hú, mikor fogok én ott tartani?” Odafigyeléssel ez is gyakorolható. Ha tudatosítjuk magunkban, hogy ezt épp az ego mondja, meg lehet egyezni vele :) Én ilyenkor megköszönöm, hogy „megszólalt” és megkérem, hogy hagyjon most egy időre, majd gyakran ismételgetem, hogy „ez csak az én gyakorlásom”. Teszem ezt minden egyes alkalommal újra is újra. Van, hogy százszor kell elmondanom magamnak, hogy nem a másik a lényeg, én vagyok a lényeg. Az itt és most a lényeg. (Könnyítő tényező nekem, hogy jóga órán szemüveg nélkül edzem és a nélkül nem is látok. Így könnyebb befelé figyelni. Ennek az a hátulütője, hogy még a szemben gyakorló ismerőseimet sem veszem észre az órán :)

compare_sport.jpgVisszaköszönő gondolatok ezek. Ahogy korábban is említettem, már annak szoktam örülni, ha egyáltalán észreveszem a gondolataimat, ezzel rögtön visszahozom magam a jelenbe. A saját fejlődésünk a legfontosabb. Mindannyian kalandozgatunk gondolatban, méregetünk másokat és hozzájuk hasonlítjuk magunkat, így vagyunk kitalálva, ez rendben van így. De jó, ha fel tudjuk ismerni, amikor nagyon belepörgettük magunkat valamibe, legyen az hasonlítgatás vagy csak figyelemvesztés akár edzés közben, akár az életben. Igyekezzünk visszatérni arra a kiindulópontra, hogy „A gondolatok jönnek, mennek. JELEN vagyok. Én így vagyok rendkívüli, a másik pedig úgy. Tegnapi önmagamhoz képest, ma több vagyok. ÉN VAGYOK”

Naaa, ma is jól megmondtam nektek a NagyIgazat :D Köszönöm a figyelmet, jó megfigyeléseket kívánok :)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://halagondolkodas.blog.hu/api/trackback/id/tr528695458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.