Ma egy nehezebb munkanapom volt. Egy két olyan feladatot kellett megoldanom, amihez nem értek és bevallom, hogy nem is annyira akarok. Már délelőtt puffogtam rendesen, és tudtam, hogy benne vagyok meg majd egyszeeeeeer vége lesz, de ki kellett adnom. Aztán úton ebédhez beszálltam a liftbe és találkoztam egy kollégámmal. Le volt harcolva, sápadt volt és egy zacskó jeget fogott a kezében.

Párbeszéd:

Én: Baj van?

Ő: Igen.

Én: Na mi történt?

Ő: Nézz ki a lobbyba mennyi meló van...

Én: De akkor az egészségeddel minden rendben?

Ő: Jaaa, az igen.  (És mosolyogva kiszállt)

Aztán míg elértem az ebédlőig, leesett a tantusz, hogy ezt párbeszédet akár saját magammal is lefolytathattam volna. Megint jött egy jel, hogy fejezzem be az önsajnálatot, ez a fél nap pont elég volt :) Minden nehéz napnak/helyzetnek vége lesz egyszer és miért is ne azzal húzzam magam ki belőle, hogy hálát adok az egészségért. Azt miért vesszük alapvetőnek, hogy megvan?