Az utóbbi időben arra lettem figyelmes, hogy az élet tesztel, hogy amikről itt írok, azt tényleg úgy is alkalmazom az életben. 

Valószínűleg ez korábban is így volt, csak most lettem rá figyelmes. Mert ugye ezeket eddig csak gondoltam. Most pedig feketén fehéren le is van írva, ráadásul a nagyközönség előtt.

Példa 1: Mázsaházas edzés múlt pénteken. Egyik feladatnál úgy éreztem, hogy nem bírja tovább a karom. Persze jött a mondat a fejemben, hogy "ezt képtelenség megcsinálni". Aztán beugrott az előző napi posztom ezzel a fantasztikus címmel Mi lenne, ha azt gondolnád, képes vagy rá? Ez konkrétan a feladat végzése közben jutott eszembe. Hát szerintem még el is mosolyogtam magam, hogy "nesze neked, most mutasd meg" :) Szóval, akkor úgy döntöttem, azt képzelem, hogy meg tudom csinálni. Nem azt mondom, hogy az egész gyakorlat ment végig, de valóban sokkal több ismétlésszámot tudtam megállás nélkül végrehajtani.

Példa 2: Nemrég kaptam egy rossz hírt, amitől nagyon szomorú és csalódott lettem. Egész este sírtam, és rendesen belehergeltem magam a szituba. Akkorra már nem csak a valódi helyzet volt a problémám, hanem jól rápakoltam, hogy még ez is rossz, meg az is. Konkrétan elhangzott a számból az, hogy miért kell, hogy az élet ekkora küzdés legyen. A blogomon azt a véleményemet is előszeretettel híresítem, hogy az élet nem egy küzdelem, hanem egy játék és nevetve is lehet... Ott ültem a nappaliban, és csak hüppögtem meg nyelten a könnyeimet... Bevillant ez a gondolat saját magamtól :D Megint csak nevetni tudtam. Majd szép lassan lenyugodtam. És persze ugyanebben a szituációba merült fel a kérdés, hogy tudok-e elég hálás lenni azért, amim van és nem azon keseregni, hogy mim nincs? El tudom-e fogadni a helyzetet, lévén, hogy úgyis azt kapom, amire szükségem van? Ja és kicsit vertem a fejemet a falba amiatt is, hogy leírtam, hogy szeretem az életben, hogy a jó és rossz folyamatosan változik :)

Mit van mit tenni, ha már egyszer le is írtam ezeket, muszáj így gondolnom, nem? :)

Sokat tettem és teszek azért, hogy ezek beépüljenek és segítsék az életemet. A környezetemben mindenhová cetliket ragasztgatok és megerősítéseket írogatok az éppen aktuális témával kapcsolatban. Nekem ez vált be.

Így nézett ki az irodám fala két éve:

És így néz ki most:

Ha F betűvel kéne rólam egy szót alkotnod, az F mint flúgos jutna eszedbe? :)

Ma azt a visszajelzést kaptam egy barátnőmtől, hogy olvasva a blogomat, azt hinné az ember, hogy nekem csak jó kedvem szokott lenni. Ezért is írtam le ezeket, hogy lásd, nem így van. De szeretem azt, hogy a nagy szomorkodásom közepette is eszembe jutnak az „életigazságok”. Néha úgy érzem, hogy végtelenül nehéz benne lenni a változásban, a rossz érzésekben. Hogy soha nem lesz vége és különben is, miért érdemlem én ezt… De előbb utóbb mindig eszembe jut, hogy ez átmeneti és mindig jobb jön. Közben kellő iróniával jól esik a saját "nyomoromon" nevetni, mikor egy rakás szerencsétlenségnek érzem magam. Emlékeztetve magam arra, hogy az igazi gondok nem itt kezdődnek.

Azt hiszem, eddig kiálltam a próbákat :)

Biztos neked is kedved támad inspiráló színes cetliket ragasztgatni a konyhaszekrényed falára. Majd küldj képet róla :)

Üdvözlettel,

F mint flúgos