Az a világ, amit megteremtesz.

:: grateful | I am ::

2017... Képekben.

2018. január 02. - Szánti Dominika

6_2.jpg... eddigi éltem legnehezebb éve volt. De azt hiszem, tavaly tanultam a legtöbbet magamról.

Nem vagyok a híve azoknak a nagy mondatoknak, hogy 2018-ban minden más lesz. Jövőre máshogy fogom csinálni... Nem hiszem, hogy dolgok attól fognak megváltozni, mert eggyel nagyobb évszámot írunk.  Minden egyes nap a kezünkben van a változás, változtatás lehetősége.

Annak viszont híve vagyok, hogy egy évzáró "rituálé" keretében búcsúzzunk az évtől, vessünk számot, értékeljünk. Sokféle érdekes feladat van, amivel ezt megtehetjük. Általában mindegyik arra ösztönöz, hogy vizualizáljunk, rajzoljunk, színezzünk, közben gondoljuk át mi volt jó, miben fejlődtünk, mit köszönhetünk az évnek. Ha van kedvetek, ti is szánjatok erre időt, megéri.

Az évzáró csapatépítő programunkon kollégáimmal mi is átgondoltuk a 2017-et. A feladat az volt, hogy újságokból, magazinokból kivágott képekből készítsünk egy montázst, ezzel meséljük el történetünket. Azért gondolom jónak ezt a módszert, mert nagyon bele tudsz merülni a képkeresésbe, alkotásba és csak azt veszed észre, hogy kialakult egy kerek történet, ami sokatmondó és segít tudatosítani a jót, erősségeket, fejlődést.

3.jpgÍme az én történetem:

A bal alsó sarokban kezdődik, a kacskaringós úttal, amin az idén jártam. A hivatás váltás okozott nehézségeket számomra, nem mindig tudtam, hová visz az út. Néha úgy éreztem magam, mint egy elveszett lány az erdő kellős közepén, de hál' Isten azért beszűrődött némi fény a fák között. 

Mivel munkám során sok új területtel találkoztam és rengeteg újat kellett megtanulnom, egy-egy munkám előtt olyan összekuszálódva éreztem magam, mint Erzsébet királynő a bal oldali képen. Viszont mindig nagyon sok időt töltöttem azzal, hogy gondosan felkészüljek, úgyhogy a munkák után általában elégedett voltam és egész kisimult lett "királynői arcom" (jobb oldali kép) :)))

Ahhoz, hogy ne omoljak össze és az esetek nagy részében stabil tudjak maradni (Én=boldog lány képe, a sárga játéklovon), életem 3 tartópillére volt segítségemre. A barátok a szív alakú képen, a családom (=majomszeretet :), valamint a mozgás, a tánc, a jóga, a nyári SUP-kaland és életem esszenciális része a Mázsaház. Ez úton is nagyon köszönöm nekik és ha nem mondanám elégszer, nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki így vagy úgy hozzásegít boldogulásomhoz.

Végül ami az egészből kikerekedett, a lány képe a piros szívben. (Jó mi? Találtam egy rám hasonlító képet egy magazinban. :)) Szóval ahogy ragasztgattam fel a képeket, át is gondoltam az évet és hogy hogyan fogom elmesélni a többieknek. Idén írtam párszor arról, hogy szeretném, ha a szerelem is jelen lenne az életemben. Hál' Isten külső segítséggel ezt a hiányérzetet is meg tudtam változtatni. Mára már nem érzem magam magányosnak és tudom, nem vagyok egyedül. Szóval rájöttem, hogy része lett az életemnek a szeretet, csak nem a szerelem, hanem az önszeretet formájában. Hogy merjem vállalni, azt aki vagyok. Higgyek abban, hogy az szerethető, jó és hiteles. Legyek tisztába az erősségeimmel és ismerjem, szeressem a gyengeségeimet is, netán még meg is merjem mutatni őket :) Ebben sokat segítettek a 2017-es évben adódó nehézségek és a tévés interjú által megélt időszak. Nem volt könnyű. Rengeteg rágódás, túlgondolás, önostorozás volt a folyamat része. De már nem akarok másoknak megfelelni (vagy legalábbis nem túlzott mértékben), nem akarok minden mondatomra, cselekedetemre kínosan odafigyelni, azért, hogy elfogadjanak. Sokkal kevesebbet foglalkozom mások véleményével. Persze továbbra is vannak "kilengéseim", dilemmáim, hogy ki mit gondol rólam, talán ezt teljesen nem is lehet megváltoztatni (vagy hosszabb idő kell hozzá). De ez vagyok én, Szánti Dominika. A lány a piros szívben :) A túltudatosságommal, túlnyugodságommal, túlharsányságommal, túlsokkézállósvideóval, minden hülyeségemmel és az összes, csillió, megszámlálhatatlan jó tulajdonságommal. ;) Szeretem és elfogadom azt, aki vagyok, hiszen rengeteg munkám van a mostani énemben. 

2017... Hálás vagyok minden pillanatért, amit adott nekem. Jó érzés, hogy ez kerekedett ki belőle.

ÉLET. Néha fura, kusza, mi meg folyton keressük a miérteket, hogy minden megmagyarázható legyen. Na ez az, amit sokszor nem kapunk meg rögtön. Így amikor benne vagyunk a folyamatban, a változásban, akkor nagyon nyomorultul, tehetetlenül tudjuk érezni magunkat. Tűnhet úgy, hogy az egész világ összefogott ellenünk. Utólag persze minden nagyon világos. Ami nekem segített kétségbeeséseim alkalmával, hogy bíztam abban, az élet pontosan azt hozza, amire szükségem van és amit pont elbírok. Hogy el fog múlni, csak győzzem kivárni. És hogy nem vagyok egyedül.

Azt hiszem, ezt kívánom nektek is 2018-ra: 

Tudjatok bízni az életben és tudjátok, sosem vagytok egyedül!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://halagondolkodas.blog.hu/api/trackback/id/tr5713538729

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.