Hiszen ilyen páratlan nők nem maradhatnak páratlanul ugye? :)

Muszáj erről írnom, mert annyiszor belefutottam már egy-egy ilyen beszélgetésbe. „Mikor mész már férjhez?” „Te miért nem jársz valakivel?” „Minden barátnőd elkelt már, csak te maradsz egyedül…”  „Nem akarsz visszamenni az előző barátodhoz?” Kinek ismerősek a hasonló mondatok?

Általában higgadtan fogadom, és alkalmazom azt, amit folyton szajkózok: helyezkedjünk bele az ő helyzetükbe. Próbáljuk megérteni, milyen gondolat, érzelem irányítja őket ilyenkor. Szeretetből fakadó aggódás, féltés; Azt hiszik, hogy az egyedüllét boldogtalansággal jár; Csakis a legjobbat szeretnék nekünk; Szeretnének unokákat, hogy azzal az ő nagyszülőségük is beteljesülhessen; Félnek attól, hogy mit gondolnak mások rólunk vagy családunkról; stb. Garantáltan van még számtalan indok, érzelem. 100%-ig biztos vagyok benne, hogy a legtöbb esetben szeretet és jó szándék áll e mögött. Szeretnének tanúi lenni annak, hogy mi is révbe érünk, szerelem, házasság, gyermekek. Ha ilyen lecsupaszítva gondolok erre, akkor jól esik az aggódás és értékelem, hogy törődnek a boldogságommal. Hány olyan ember van, akinek a szülei nélkül kell felnőnie és összetenné a két kezét azért, hogy ilyen szeretetben legyen része. Szóval nyugodt pillanataimban tudom így látni, magabiztosan el tudom engedni a fülem mellett. Az erős hiedelmem, hogy létezik egy felettes rendező elv, ilyenkor is segít, elfogadom, hogy ez van most.

Persze rengeteget teszek azért, hogy több, jobb legyek. Mert változni mindig lehet és érdemes. Pár éve táncolni jártam egy magántanárhoz, ezzel segítve azon, hogy nőként át tudjam adni az irányítást a férfinak. Tavaly előtt karácsonyi ajándéknak egy sálat kötöttem, tudatos volt, egyrészt akkor ezzel nyugtattam le az elmém, másrészt kötés, varrás, hímzés ezek mind a női minőséget erősítik. Most épp fejlesztő jelleggel járok balettre, kecsességet és lágyságot tanulni. Nem mondom, hogy rám osztják a Hattyúk tava főszerepét a közeljövőben, de szerintem haladok :) Ez csak három példám. Van még pár. Fejlődni mindig lehet, és az egyedüllétemet kihasználom erre is. Elméletben már baromi jó vagyok kapcsolatokból :))) Várom a pudingpróbát :) És az is könnyen lehet, hogy addig már csak a türelmet kell gyakorolnom…

De mi van akkor, amikor nincs minden rendben velem? Amikor el vagyok veszve és a magány érzésével küzdök? Amikor épp nem vagyok türelemből jeles diák és rám tör az érzés, hogy „én már annyit tettem, miben változtassak még ahhoz, hogy megérkezzen?” Általában ilyenkor nem tudom jól kezelni a fent említett kérdéseket, kommenteket. Mivel nem vagyok robot, a legnagyobb erőfeszítésem ellenére sem tudom elővenni az „értsük meg a másikat” attitűdöt.  Akkor igenis fáj egy-egy ilyen mondat, mert tehetetlennek érzem magam. Szomorú leszek és ingerült, mert egyszerűen én sem tudom a miértjét. És ilyes mód átmenetileg tenni sem tudok ellene, csak igyekszem békésen elfogadni a helyzetet és szüntelen emlékeztetni magam arra, hogy bízom az élet rendező elvében. Arra viszont a legkevésbé sincs szükségem, hogy még másnak is meg kelljen magyarázni azt, amit jómagam sem tudok. Nem beszélve arról, hogy ezek olyan programok, amiket a tudatalatti elraktároz, majd elkezd ellenünk dolgozni és csak azt vesszük észre magunkon, hogy mi is feladtuk és azt mondjuk, „már tényleg egyedül maradunk.”

Ennél hosszabbra nem is szeretném nyújtani, jól esett kiírni magamból. Egyrészt üzenem a hasonló cipőben járóknak, hogy a szülői féltés jóleső figyelem, csak néha nem tudják megfelelő módon kifejezni. És ez nem csak párkapcsolati témára igaz, hanem mindenre. Ne ugorjunk rögtön minden szóra, néha érdemes belegondolni mi lehet mögötte.

A szülőket pedig arra kérném, hogy ha van kedvük erre odafigyelni, akkor inkább más módon fejezzék ki szeretetüket. Adjanak tanácsot, motiváljanak, dicsérjenek, öleljenek. Kezdjenek el minket bíztatni, hogy jobb jön. Az nekünk is segíteni fog hinni, erősnek lenni, ezáltal más energiákat fogunk kifelé áramoltatni. Így sokkal hatékonyabban tudnak hozzájárulni ahhoz, hogy megtaláljuk a számításainkat. Nem csak a párkapcsolatban. Az élet minden területén.

Így az unoka is gyorsabban jön ;)