Közérdekű információ: sajnos a videó már nem elérhető a Médiaklikk felületen. Igyekszem megszerezni. De ez ne tartson vissza attól, hogy elolvasd történetem :)

Az adás címe: Az öröm művészete. fogadjátok szeretettel és elfogadással.

Folytatom a történetet, amit az interjúval kapcsolatban elmeséltem nektek. Több mint egy hónapja várok az igazság pillanatára. Hogy amiért izgultam, ostoroztam magam, hogy mit mondtam, hogy mondtam, az valójában hogy sikerült. Volt egy érzésem, hogy klassz lett. Mégis túl akartam lenni ezen, hogyha esetleg mégsem sikerült jól, akkor mihamarabb átessek a túlagyalás időszakán, hogy mit gondolhatnak rólam az emberek.

Tudtam, hogy szombaton 20:10-kor lesz az adás. A nagyközönségnek nem hirdettem ki, először csak szerettem volna én látni. Aggódva az eredményen, arra gondoltam, hogy én majd jól megnézem, cenzúrázom, és mindenkinek már szabadkozva mesélhetek róla, hogy "hát igen tudom, ez is rossz volt, meg az is"... Vicc nem? De ez zajlott be bennem, lépésről lépésre. 

Azért a családom és a közeli barátaim egy része tudták mikor leszek adásban. És kértem tőlük valamit:

"Kedves barátok/család, segítsetek légyszi: Ma lesz az adás a TV-ben. Mivel én elég kritikus szemmel fogom nézni magam, arra kérlek benneteket, hogy az adás után osszátok meg velem azt a 3-5 dolgot (vagy amennyit tudtok), ami szerintetek jó volt benne. Csak a jókat! A fejlesztendő területekre majd ott lesz az én kritikus szemem"

Mindeközben én is készültem a tv előtt. Felírtam egy lapra, hogy "Ami jó volt benne", ezzel tudatosan arra kapacitálva magam, hogy a jóra fókuszáljak. Amennyiben lehet, inkább azt vegyem észre.

Együtt néztük a műsort, én itthon, a szeretteim meg szerte az országban. Aztán elkezdtek jönni tőlük pozitív visszajelzések és én is tudtam magamról jókat írni már az adás közben. Egyre csak gyarapodott a lista.

Őszintén szólva, sokkal jobb lett mint gondoltam. Két részletet hiányolok, amit nem vágtak be. Egy, az emberek számára hasznos gyakorlatot, a napi hála listát (ezzel lett volna kerek a hálagondolkodás rész az interjúban). Illetve azt a gondolatot, hogy ne csak nézzük, hanem lássuk is a másik embert az utcán, a boltban, a buszon, a munkahelyünkön.(Bár utóbbiról Hámori professzor úr kicsit mesélt). Ezektől jobb lehet a világ. Mindegy, most ennyi fért bele. Talán beindul a karrierem és elmondhatom egyszer :)))

Két dolog miatt írom ezt meg nektek:

1) Egyrészt, hogy tippet adjak. Amennyiben ti is nagyon kritikusan álltok magatokhoz, hogyan lehet azon tudatosan enyhíteni. A rosszat hamar észrevesszük, így vagyunk összerakva. De egyes esetekben akár arra is figyelhetünk, mi a jó valamiben/bennünk. Én igyekeztem magamon is segíteni a listával, illetve barátok, család segítségét kérni. Ez most bevált, remélem tudom majd gyakrabban alkalmazni és ha kedvet kaptok ti is próbáljátok ki.

2) Másrészt mert büszke vagyok. És NEM azért, mert jól sikerült. Az csak hab a tortán. Hanem azért, mert átmentem ezen a folyamaton. A bátorságon, hogy elvállaltam. A felkészülésen, ami az interjút megelőzte. Maga az interjú élménye, hogy a kamera nem zavart, csak azon izgultam, hogy jókat mondjak. És az utána lévő időszakon, az aggódáson, a felismeréseken, hogy ebben a környezetben még mennyire instabil tud lenni a magabiztosságom és mennyire vágyom a szeretetre, elfogadásra. Illetve az a jó érzés is a folyamat része, hogy ismét beletettem mindent, a tudásom legjobbját igyekeztem hozni, függetlenül attól, hogy maga az interjú hogy sikerült.

Tréner kollégáimmal december 2-án a Nyitott Akadémia Csúcsteljesítmény napján vehettünk részt, szuper előadók még szuperebb előadásait hallgatva. Számomra az egyik meghatározó élmény és üzenet Pál Feri beszéde volt. Tőle idéznék egy záró gondolatot:

Az erőfeszítés számít, akkor is, ha csak apró lépésekkel haladunk. 

A folyamat pedig a miénk, és nem tudunk nem fejlődni, jobbak lenni általa.